Hirdetés

Megtörné Guttmann Béla átkát a Benfica az EL-döntőben

Hét elbukott kontinentális kupafinálét követően arra készül a Benfica, hogy szerda este, az Európa Liga Sevilla elleni torinói döntőjében megtörje Guttmann Béla átkát.

Krónika

2014. május 13., 14:082014. május 13., 14:08

A magyar szakember irányításával 1961-ben és 1962-ben is megnyerte a portugál gárda a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, ám amikor a következő szezonban a tréner viharos körülmények között távozott a klubtól, megátkozta a csapatot, hogy nélküle száz évig nem nyer európai trófeát.

A legendás edző emlékére február végén egy 220 centiméter magas bronzszobrot emeltek a Benfica stadionjánál – Luís Filipe Vieira, a klub elnöke az ünnepségen azt mondta, Guttmann hazatért és bíznak abban, hogy ezzel az átok is megtörik.

A Benfica és a Sevilla eddig mindössze egyetlen alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon: a BEK 1957/58-as kiírásának selejtezőjében az első mérkőzésen 3-1-es spanyol siker, a visszavágón pedig gól nélküli döntetlen született, így az andalúziai csapat jutott tovább.

Mindkét gárda harmadik alkalommal szerepel a sorozat döntőjében, de amíg a Sevilla játékosai 2006-ban és 2007-ben is a magasba emelhették a trófeát, addig a Benfica-futballisták 1983-ban az Anderlechttel és tavaly a Chelsea-vel szemben is elbuktak.

A spanyol együttes tehát harmadszorra diadalmaskodhat, azaz újabb sikerével csatlakozna az örökrangsorban élen álló Juventus, Internazionale, Liverpool, Barcelona, Valencia ötöshöz.

A Benficának egy másik hosszú sorozatot is meg kellene szakítania a diadalhoz, ugyanis a portugál együttes 32 éve nem győzött spanyol rivális ellen, összesen 14 mérkőzés óta nyeretlen. Ezzel szemben a Sevilla jóval eredményesebb a portugál csapatok ellen: 16 mérkőzésen nyolc győzelem, három döntetlen és öt vereség a mérlege.

Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője – aki Guttmann Béla után a második tréner a klub történetében, aki két egymást követő szezonban is európai kupadöntőt játszhat az együttessel – Torinóban ötvenedik alkalommal irányítja majd a Sasokat a nemzetközi porondon. „Nem vagyok babonás ember, hiszek a játékosok képességében és a befektetett munkában. Ez sorozatban a második döntőnk és azt gondolom, ezúttal jobban tudjuk majd kezelni a ránk nehezedő nyomást\" – mondta a szakember.

Unai Emery, a Sevilla vezetőedzője azt mondta, korábban úgy gondolta, hogy a sorozat legnagyobb esélyese a Juventus, ez pedig tökéletesen mutatja a Benfica erejét, ugyanis a portugálok az elődöntőben éppen a torinóiakat búcsúztatták.

A portugál bajnokság ezüstérmeseként a Benfica a Bajnokok Ligája csoportkörében kezdte meg a 2013-2014-es európai kupaszezont, ahol a C jelű kvartettben a PSG és az Olimpiakosz mögött a harmadik helyen végzett, így került át az Európa Liga első kieséses szakaszába.

Itt sorrendben a PAOK, a Tottenham Hotspur és az AZ Alkmaar csapatát búcsúztatta. A legjobb négy között aztán a végső győzelemre legnagyobb esélyesnek tartott Juventus ellen hazai pályán 2-1-re nyert, idegenben pedig 0-0-ás döntetlent játszott, így döntőbe jutott.

A Sevilla útja a fináléig rögösebb volt: megnyerte az EL H jelű csoportját, majd a legjobb 32 között a Maribort ejtette ki. A nyolcaddöntőben a Real Betissel 2-2-t játszott, és büntetőket követően ment tovább, a Porto ellen a negyedöntőben az 1-0-ra elvesztett portugáliai mérkőzés után hazai pályán 4-1-re nyert, a legjobb négy között azonban idegenben lőtt gólra volt szüksége a Valenciával szemben.(2-0, 1-3).

A 21 óra 45 perckor kezdődő összecsapás játékvezetője a német Felix Brych lesz. A találkozót a Pro Tv, a Digi Sport 1 és a Dolce Sport 1 élőben közvetíti.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés