Hirdetés

Megszerezte első pontjait a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata

Megszerezte szezonbeli első pontjait a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapata, ráadásul nem is akárhogyan: épp az addig még veretlen Dinamót győzte 2-1-re hazai közönsége előtt a Liga 1 hetedik fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. szeptember 13., 16:552016. szeptember 13., 16:55

Ebben a hajrában kiharcolt sikerben fontos szerepet játszott Zicu duplázása (78. perc, 87. p.), de az is, hogy a bukarestiektől Gnohere kihagyta a tizenegyest (32. p.), Rotariu (60. p.) találata után pedig Nedelcu (89. p.) gólját Oliva leshelyzete miatt érvénytelenítse a játékvezető. A mérkőzés elején egyébként pár percig állt a játék, mert a lelátó lépcsőin leesett egy vendégszurkoló, aki azonnali ápolásra szorult. A rohammentő a pályán keresztül sietett hozzá, majd miután a helyszínen ellátták a sérült fejét, kórházba szállították, állapota stabil.

Az erdélyieket edző Dan Alexe elismerte, egy nyílt játék veszélyes lett volna számukra, ezért a kapujuk előtt lezárva a réseket, ellentámadásokra építettek. „Szükség volt már erre a sikerre\" – állapította meg a szakvezető. Szerinte ez hatalmas eredmény számukra, az viszont nyomasztó, hogy mínusz ponttal jegyzik őket az összetettben.

A csődvédelem alatt álló ASA-nak, mint ismeretes, a Kolozsvári CFR-hez hasonlóan hat pont levonással kellett kezdenie a szezont, náluk csak a 14 pont levonással büntetett Temesvári Poli van rosszabb helyzetben. Alexe viszont még így is meggyőződéssel hisz abban, hogy elkerülhetik a kiesést. „Amikor nyugalom lesz az öltőzőben, több meccset is meg fogunk majd nyerni. Ne felejtsük el, hogy vannak gondjaink, így még több okot ad az örömre az, ahogyan a játékosok ösztönözték magukat a Dinamo ellen. Úgy gondolom, hogy a tapasztalat futballisták mellett felnőhetnek itt olyan tehetségek, akik később Marosvásárhely emblematikus játékosai vagy éppen a klub működésének pénzügyi receptjei lehetnek\" – fűzte hozzá.

Azt már Daniel Stanciu, az ASA menedzsere fűzte hozzá kedden a ProSport élő, online műsorában, hogy játékosaik már április óta nem kaptak fizetést, a pályán látottak alapján pedig egy döntetlen valóban igazságosabb eredmény lett volna.

A bukarestieket edző Ioan Andone azonban nem foglalkozott sem a bírók vitatható döntéseivel, sem pedig „mi lett volna, ha\" elméletekkel. Rámutatott: hiába birtokolták többet a labdát, és kelltették jó csapat érzését, mert a valóságban nem voltak azok. „Rosszul játszottunk Ugyanazt az irányt folytattuk, amit a Medgyes ellen. Most is nagy hibákat vétettünk. És nem szabad a játékvezetést hibáztatni, hanem előbb a saját udvarunkban kell söprögetnünk\" – nyilatkozta a találkozó után. Hangsúlyozta, keretében nagyon jó játékosok vannak, de ha azok nem adják bele a lelküket, ha nincs „dinamós-hozzáállásuk\" akkor a lelátóra küldi őket.

„Nem úgy játszottunk, ahogyan kellett volna. Az ellenfél hagyta, hogy birtokoljuk a labdát, de az utolsó harminc méteren nem szakítottuk meg a ritmust. Volt egy-egy passzunk balra vagy jobbra, néha meg egy középreadás Gnoheréhez. Hát ez kérem a Dinamo?\" – bosszankodott Andone.
Veresége miatt a Dinamo most tért vesztett a 17 ponttal listavezető Steauával szemben, hiszen 12 pontjával a tabella negyedik helyére szorult a Botoșani (13 pont) és a Craiova (13 pont) mögé.

Győzelme ellenére az ASA (-3 pont) sem tudott előrébb lépni az összetett utolsó előtti, 13. helyéről, a hétfői játéknapon így csak a Viitorulnak (7 hely/10 pont) ért azonnali előrelépést a vendég Chiajna ellen aratott 2-1-es győzelme.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés