Hirdetés

Megszakadt az ASA veretlenségi sorozata a Liga 2-ben

•  Fotó: Sebatataru.ro

Fotó: Sebatataru.ro

Az újonc Temesvári Ripensia otthonában szakadt meg az élvonalból kiesett Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapatának veretlensége a Liga 2-ben, miután a hétközi negyedik fordulóban 3-2-re kikapott kedd este a listavezető Bega-partiaktól.

Krónika

2017. augusztus 23., 17:572017. augusztus 23., 17:57

2017. augusztus 23., 17:582017. augusztus 23., 17:58

A vezetést ugyan a vendégek szerezték meg a 37. percben Candrea révén, de a házigazdák még az első félidő végén egyenlítettek Popa góljával. A fordulatos mérkőzés második játékrészének elején újfent az ASA került előnybe – Sârbu a 49. percben volt eredményes –, de a Ripensia válasza ezúttal sem maradt el:

négy percen belül két találatot is szereztek

Hirdetés

Dumiter és Matiș révén, ezért a szezonban eddig hibátlan együttes újabb három ponttal növelte pontjai számát.

A forduló többi mérkőzését szerdán 18 órától rendezik. Ezek közül a Liga 2-es mérkőzések kiemelt összecsapásainak sugárzási jogát megvásárló DigiSport az UTA–Mioveni találkozót akarta élőben sugározni. Csakhogy az aradiak – akik már korábban is ellenezték, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) adja el a jogokat –

nem fogadták el, hogy ugyanannyi bevételt kapjanak a tévéközvetítésekből, mint a többi, kevésbé népszerű együttes, ezért nem engedélyezték hazai összecsapásaik közvetítését.

A klub egy helyi tévétársaságnak adta el a jogokat. „Értesítettük az FRF-et és a Digit is: nem egyezünk bele, hogy a hazai pályán rendezett találkozóinkat közvetítsék, mert a jogdíjak elosztásakor nem veszik figyelembe a közvetített meccseink számát, a bajnokságban elért helyezésünket, a dicsőséglistát és nem utolsó sorban az UTA márkájának az értékét” – közölte Codru Grădinariu klubelnök.

Szerdán mutatkozik be egyébként a Călărași labdarúgócsapatának vezetőedzői tisztségében Dan Alexa, aki a 2017–2018-as szezont még a Liga 1-es Chiajna alakulatának élén kezdte meg, de korábban dolgozott a Marosvásárhelyi ASA-nál is, továbbá feljutatta a Temesvári ACS Polit és a Rapidot a másodosztályból. Új csapatának megerősítéséhez Nagyváradról vinne el játékosokat, mivel a szezont várakozáson aluli eredményekkel kezdő Luceafărul bércsökkentést tervez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés