Hirdetés

Megmenthető Kolozsvár százéves lelátója

Aranyosgyéresen áll még, sőt viszonylag jó állapotban található a kolozsvári sétatéri stadion első, 1911-ben felépített, fából készült lelátója, amely ma már műemlékszámba megy – hangzott el a VI. Killyéni Péter-emléknapok keretében megtartott, „A régi kolozsvári fatribünös stadion sorsa" című kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen. A sporttörténeti jelentőségű lelátó sorsa mellett a dr. Somodi Istvánhoz, Kolozsvár első olimpiai érmeséhez méltó emlékállítás, illetve egy reménybeli kolozsvári sportmúzeum létrehozása szerepelt a fórum témái között.

Kiss Előd-Gergely

2014. április 27., 16:232014. április 27., 16:23

Killyéni András sporttörténész, a rendezvény szervezője elmondta, a több mint százéves lelátó a régi Ferencváros-stadion mintájára készült, korának egyik legkorszerűbb létesítménye volt, már akkor el volt látva meleg vizes zuhanyzóval.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere jelezte, a lelátó jelenlegi tulajdonosa, a helyi sodronyipari vállalat csődbe ment, a helyi önkormányzat ugyanakkor műemlékké kívánja nyilvánítani a létesítményt. A stadiont egyébként április 6. óta már a gyéresi városháza adminisztrálja.

Gergely Balázs történész, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője ezzel kapcsolatban elmondta, művészettörténészek nemrég felmérték a tribünt, és arra a következtetésre jutottak, hogy a faszerkezet egész jó állapotban van.

Hozzáfűzte: a lelátó Kolozsvárra szállítása körülményes lenne, Aranyosgyéresen jó helyen van, ugyanakkor megérdemelne egy kétnyelvű információs táblát.

A beszélgetésen szóba került egy kolozsvári sportmúzeum létrehozása is: ezzel kapcsolatban Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kifejtette: az új sétatéri stadion külső körgyűrűje alkalmas helyszíne lehetne ennek az intézménynek.

A péntek esti eseményen jelen volt Miklós Andrea, az Onisifor Ghibu Gimnázium nagy reménysége, aki alig 14 évesen már országos ifjúsági bajnokságot nyert 400 méteres síkfutásban, maga mögé utasítva 18 éves versenytársait. Nem véletlen, hogy a szombaton megrendezett, az egykori neves kolozsvári testnevelő tanárról, Killyéni Péterről elnevezett atlétikai emlékversenyen a 80 méteres és a 800 méteres síkfutást, valamint a távolugrást is ő nyerte a lányoknál.

Az ifjúsági atlétikai versenyen a kolozsvári belvárosi gimnáziumok mellett az Onisifor Ghibu Gimnázium diákjai is rajthoz álltak. Csapatban a fiúknál és lányoknál is, továbbá összetettben az Apáczai Csere János Gimnázium diákja bizonyultak a legjobbnak. Szenkó Renáta Kinga és Kis-Gál Csongor révén ők nyerték a súlylökés számot mindkét nemnél, valamint Visky Bencének köszönhetően a fiúk 100 méteres sprintjét és a távolugrást.

A fiúknál a 4x100-as váltót viszont a Báthory István Gimnázum nyerte, míg az 1000 méteres síkfutás az Onisifor Ghibu Gimnáziumban tanuló Kanizsai Levente sikerével ért véget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó
Hirdetés
Hirdetés