2011. február 01., 09:582011. február 01., 09:58
Az önkormányzatnak tíz évig tartó huzavona után sikerült átvennie a ligeti arénát, ám a marosvásárhelyi sportbarátok attól tartottak, hogy a városvezetés a teljes felszámolásuk mellett dönt. Dorin Florea polgármester viszont kijelentette: a 12 500 férőhelyes stadiont nem számolják fel, mint ahogy az utóbbi években több helyi politikus is javasolta. A szakfelmérés szerint a nagyon megrongálódott lelátók legalább egy részét mindenképpen újjá kell építeni. „A ligeti stadion a helyén marad, csak átépítjük. Megőrizzük a jelenlegi formáját, gyepszőnyeggel és körülötte atlétikapályájával. Egyesek ez utóbbi felszámolását szorgalmazták, ami szerintem nagy hiba volna. Annál is inkább, mivel célunk öt éven belül legalább egy Európa-bajnok atlétát kinevelni. A szomszédos kaszárnya lebontásával növelni kívánjuk a parkolófelületet is” – nyilatkozta a polgármester. A városháza december folyamán vette át a Maros-híd melletti laktanyát. A rossz állapotban lévő épületek ledózerolása még a tél folyamán elkezdődhet.
Megússza a leaszfaltozást a víkendtelepi, egykori ASA-sportbázis is. Néhány évvel ezelőtt a városvezető még azt hangoztatta, hogy a hadügyminisztérium által „parlagon hagyott” sportpályákat parkolóvá kell átalakítani. Újabban azonban, a létesítmény átvétele után, Florea azt szeretné, ha itt ismét egy komoly labdarúgó- és teniszközpont jönne létre, mint ahogy egyébként a 80-as években is működött. „A három futballpályából mindössze egyet áldoznának fel, és a Víkendtelep eddigi öt medencéje mellé egy hatodikat építenének. Gondolom, így mindenki jól járna” – fejtette ki lapunknak Marosvásárhely polgármestere. A sportkomplexumhoz öltözők és egy kis szálloda is tartozik, melyet évek óta nem használ senki.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.