Hirdetés

Megmaradtak a Steaua pontjai

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Feljutót avat a B osztály, bajnokot az NB I A pályán dől el a bajnoki cím sorsa az A osztály utolsó két fordulójában. A szakszövetség fellebbviteli bizottsága ugyanis nem adott helyet a Rapid beadványának, amelyben a vasutascsapat azt kérte, hogy a FIFA-szabályzat alapján a Steauát pontlevonással büntessék a szurkolók diszkrimináló és rasszista bekiabálásai miatt.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. június 02., 00:002006. június 02., 00:00

Labdarúgás
Az óvás elutasítása után maradt az eredeti szankció, mely szerint a Steauának zárt kapuk mögött kell lejátszania a szombati, Petrozsényi Jiul elleni hazai találkozóját. Így továbbra is két pont választja el egymástól a két csapatot, és egy Sportul elleni Rapid-vereség, illetve a Jiul legyőzése esetén már a hétvégén bajnoki címet ünnepelhet Cosmin Olãroiu együttese. A Dinamo hasonló büntetésén viszont enyhített a bizottság: a piros-fehérek Ploieºti-en, de nézők előtt játszhatnak a FC Naþional ellen. Az utolsó előtti fordulóban kiderülhet, ki követi a Bákót a B osztályba: ha a Pandurii nem veri meg a Temesvári Polit, biztosan kiesik. Közben a Kolozsvári CFR már a jövő szezonra erősít, amikor fennállásának 100. évfordulóját ünnepli: két portugál középpályás, az Estrela Amadorától érkezett Antonio Paulo Sanches Semedo és Pedro Miguel Ferreira de Oliveira, a Vitoria Setubal volt játékosa Dorinel Munteanu csapatához szerződött.

Nyolc csapat sorsáról dönt
az utolsó forduló
A B osztály III. csoportjának tizenöt csapatából nyolcról még nem derült ki, milyen osztályban indul a jövő szezonban. A hétvégi, utolsó fordulóban dől el, hogy a két Bihar megyei csapat közül a Nagyszalontai Liberty vagy a Nagyváradi Bihar FC jut fel egyenes ágon az élvonalba, illetve melyikük kényszerül osztályozóra. A két gárda azonos pontszámmal áll, ám a Nagyszalonta van lépéselőnyben, hiszen az egymás elleni mérleg nekik kedvez. Így ha nyernek a már kiesett Gyulafehérvár otthonában, bebiztosítják A osztályos helyüket, ellenkező esetben a Kolozsvári U–Bihar FC meccs eredményétől is függenek. Az alsóházban hat csapat küzd a kiesés elkerüléséért. Miután a Nagyszentmiklós, az UTA és a Gyulafehérvár már elbúcsúzott a másodosztálytól, akár további három hely is „kiadó” még, mivel a három B osztályos csoportból a legrosszabb 10. is kiesik. A három tizedik esetében az első kilenc helyezett elleni eredményeket veszik figyelembe, a leggyengébb szereplést mutató csapat pedig jövőre a C osztályban folytatja.

Címvédés vagy Újpest-diadal?
Szombaton az is eldől, hogy a Debrecen megvédi-e tavaly megszerzett első NB I-es címét, vagy az Újpest lesz története során 21.-szer a magyar bajnok. Az utolsó fordulóban a lila-fehérek a kupagyőztes Fehérvárt fogadják a Puskás Ferenc Stadionban, míg a hajdúságiak a Pápa ellen lépnek pályára. A mérkőzéseket egy időben rendezik, ugyanakkor, mint a Vasas–MTK találkozót – a kék-fehérek a Fehérvárral vannak versenyben a bronzérem megszerzéséért. A listavezetők jelenleg azonos pontszámmal állnak az első két helyen. Pontegyenlőség esetén a fővárosiak ünnepelhetnek, a versenykiírás értelmében ugyanis a több győzelem határozza meg a sorrendet, és az Újpest egygyel többször nyert riválisánál. A kiesők neve már ismert: a Pápa és a Vasas búcsúzik az első osztálytól. Helyettük az NB II Keleti és Nyugati csoportjának győztese, a Vác és a Paks játszhat jövőre az élvonalban.

A osztály, 29. forduló, péntek: Besztercei Gloria–Kolozsvári CFR (Telesport, 18.00), Bákói FCM–FC Vaslui (Naþional Tv, 20.00). Szombat: Konstancai Farul–Galaci Oþelul (RTV 2, 17.00), Dinamo–FC Naþional (Naþional Tv, 18.00), Tîrgu Jiu-i Pandurii–Temesvári Poli (Telesport, 18.00), Steaua–Petrozsényi Jiul (Antena 1, 20.30), Iaºi-i Poli–Piteºti-i FC Argeº. Vasárnap: Rapid–Sportul Studenþesc (RTV 1, 20.10).
B osztály, 30. forduló, szombat, III. csoport: Dési Unirea–Szatmári Olimpia, Nagyszentmiklósi Unirea–Resicabányai CSM, Kolozsvári U–Nagyváradi Bihar FC, Besztercei Gloria II–Szászmedgyesi Gaz Metan, Gyulafehérvári Unirea–Nagyszalontai Liberty, Lupényi Minerul–Aranyosgyéresi IS, Aradi UTA–Vajdahunyadi Corvinul. A Temesvári CFR áll. A többi erdélyi csapat műsora, I. csoport: Brassói Forex–Négyfalusi Precizia, Konstancai Portul–Brassói FC. II. csoport: Nagyszebeni FC–Ploieºti-i Astra.
NB I, 30. forduló, péntek: FC Sopron–Ferencváros (Duna Tv, 20.00). Szombat: Újpest–FC Fehérvár (RTL Klub, 17.20), Debreceni VSC–Pápa (RTL Klub, 17.20), Vasas– MTK, REAC–Kaposvár, Tatabánya–Honvéd, Diósgyőri VTK–Győri ETO FC, Pécs–Zalaegerszegi TE.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés