
Fotó: Agerpres
Az őszi szezon végére a felzárkózást tűzte ki célul a Liga 1-ben a Kolozsvári CFR, a 13. fordulóban pedig fontos lépést tett efelé: a bajnokcsapat 1-0-ra nyert egyik riválisa, a vendég Urziceni-i Unirea ellen. Dan Petrescu együttese az első félórában még irányította a mérkőzést, ám a hazaiak fokozatosan átvették a kezdeményezést, majd a második játékrész elején Yssouf Kone tízméteres lövése már a hálóban landolt. A CFR ezt követően is több helyzetet alakított ki, ám az eredmény már nem változott. Gond lehet viszont az erdélyiek számára, hogy brazil csatáruk, Didi ismét lesérült – egyelőre még nem tudni, menynyi ideig lábadozik majd. „Megérdemelten győztünk, hiszen több helyzetünk volt, és nagyobb erőbedobással is játszottunk, mint az ellenfél. Megkezdtük a felzárkózást, visszatértünk a bajnoki címért folytatott csatába” – nyilatkozta Maurizio Trombetta, a CFR olasz trénere. „Csalódott vagyok a vereség miatt, de a bajnokság meszsze legjobb csapata ellen játszottunk, amelyet nagyon nehéz feltartóztatni” – értékelt Dan Petrescu. A CFR szempontjából a riválisok eredményei is megfelelően alakultak: a Dinamo–Steaua örökrangadón és a Temesvár galaci kiszállásán is döntetlen született. A derbit a vendég katonacsapat kezdte jobban, amelyiknek új trénere, Dorinel Munteanu már a 8. percben örülhetett: Kapetanos közeli fejessel talált be. A játékot ezt követően is a Steaua uralta, de a mérkőzés végére a Dinamo feljavult, és Adrian Cristea fejesével sikerült kiegyenlítenie. „Igazságtalan végeredmény született, megérdemeltük volna a három pontot – vélekedett Munteanu, aki a Kolozsvári U-t hagyta ott a Steaua kedvéért. – Bebizonyítottuk, hogy jó játékerőt képviselünk, bízom abban, hogy az eredmények is ezt igazolják majd.” Az FC Temesvár együttese Gigel Bucur ráadásban szerzett góljával egyenlített Galacon. „Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl: jól kezdtünk, de aztán átengedtük a kezdeményezést a hazaiaknak, akik éltek is ezzel a lehetőséggel. Örülök a megszerzett pontnak, hiszen Galacról már számos nagycsapat távozott vereséggel” – mondta Dusan Uhrin, a bánságiak trénere. Örülhetett Ioan Ovidiu Sabău, a Besztercei Gloria edzője is, hiszen együttese nyolc nyeretlen meccs után tudott győzni. Viorel Hizo, az FC Vaslui trénere munkáját viszont megköszönték a Gaz Metan pontszerzését követően, a moldvai csapat új trénere a korábbi válogatott csatár, Viorel Moldovan lesz.
K. Cs.
Liga 1, 13. forduló, péntek: Besztercei Gloria–Piteşti-i FC Argeş 2-0 (Coroian 56., 59.), Kolozsvári CFR–Urziceni-i Unirea 1-0 (Y. Kone 52.), Bukaresti Dinamo–Bukaresti Steaua 1-1 (Adrian Cristea 83., ill. Kapetanos 8.), Galaci Oţelul–FC Temesvár 2-2 (Brezinský 18. – öngól, Viglianti 26., ill. Art. Karamyan 5., G. Bucur 90+3. ), Iaşi-i Poli–Târgu Jiu-i Pandurii 1-1 (L. Munteanu 16., ill. Tilincă 22.), FC Vaslui–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-1 (Ljubinkovics 78., ill. Prodan 76.), Konstancai Farul–Brassói FC 1-1 (Chico 7., ill. Buga 6.), Craiovai U–CS Otopeni 2-2 (Prepeliţă 8., Woobay 79., ill. Nibombe 75., Kalle 84.). A Bukaresti Rapid–Buzăui Gloria mérkőzés lapzárta után ért véget.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.