
Fotó: Mihály Csaba
Jóval az alapszakasz lezárása után, pénteken tárgyalja a Román Kézilabda-szövetség vezetőtanácsa a Székelyudvarhelyi KC fellebbezését, amelyet az élvonalbeli férfibajnokság Bukaresti Dinamo elleni meccsén történtek elutasított óvása miatt nyújtott be másfél hónapja.
2016. április 07., 19:262016. április 07., 19:26
Emlékezetes, hogy a 22. fordulóban a hargitaiak által elvesztett hazai öszszecsapás első húsz percében a fővárosiak szakvezetése csak a lelátón foglalhatott helyet, mert az edzői könyvük orvosi láttamoztatása le volt járva. Utólag megkapták ugyan az igazolást, de mivel a szabályzat szerint legalább egy, a klubbal szerződésben álló trénernek helyet kell foglalnia a kispadon a meccsek idején, az SZKC megóvta a találkozót.
Ezt a versenybizottság elutasította, ezért a klub a szövetség vezetőségéhez fordult. Az SZKC a tabella harmadik helyén zárta az alapszakaszt, de onnan már nem tudnak előrelépni akkor sem, ha fellebbezésük most sikerrel jár, és zöldasztalnál javukra írják az említett meccset. A Dinamo sincs veszélyben, hiszen a Bukaresti CSM előtt hat ponttal végezve lett első a tabellán, tehát a mínusz három pont és az esetleges kétpontos büntetés – amennyit egy hasonló esetben két éve a Bukaresti CSM női csapatára kiróttak – sem változtatna a kettejük közötti sorrenden.
Előnyben Románia az előselejtezőben
Előnybe került Románia felnőtt férfi kézilabda-válogatottja az Izrael elleni Európa-bajnoki előkvalifikáció idegenbeli mérkőzésén, mivel – a kudarcosnak indult első félidő után fordítva – 30-27-re megnyerte a párharc szerda esti első felvonását.
A visszavágó vasárnap Călăraşi-on lesz, ahol Aihan Omer legénysége kiharcolhatja a továbbjutást a 2018-as franciaországi viadal csoportselejtezőbe, ahol már Magyarország legjobbjai is csatlakoznak a mezőnyhöz. Utóbbiak nem érintettek a hétvégi olimpiai selejtezőkben sem, ezért Franciaország ellen vívnak barátságos mérkőzést.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.
szóljon hozzá!