Hirdetés

Megizzadt a CFR

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Alaposan megküzdött a három pontért a Konstancai Farul ellen a Liga 1-et vezető Kolozsvári CFR, az élvonal 24., hétközi fordulójában.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2008. március 21., 00:002008. március 21., 00:00

A vendégek egy ellentámadásból már a szerda esti találkozó 7. percében vezetéshez jutottak, a hazaiak pedig csak a mérkőzés utolsó harmadában tudták a maguk javára fordítani az eredményt: előbb Dorsin közelről és leshelyzetből talált be, majd Trică lőtt egy látványos gólt. „Számunkra ez volt az idei év leggyengébb első félideje hazai pályán, főleg a bizonytalan védelem miatt – mondta Ioan Andone, a CFR trénere. – A második félidőben mutatott jó teljesítmény és erőnlét ellenére elégedetlen vagyok a mutatott játékkal, ennél jóval többre van szükség ahhoz, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

Sokkal súlyosabb gondokkal küzd az Aradi UTA, amelyik csütörtökön hazai pályán szenvedett vereséget a Craiovai U-tól. „A helyzetek számát tekintve igazságtalan eredmény született, bár a craiovaiak találata a mi hibánkból született – mondta az UTA új edzője, Gabriel Stan. – Valószínűleg a játékosaim nem bírják a nyomást, ami rájuk nehezül.”

K. Cs.

 

Liga 1, 24., hétközi forduló: Kolozsvári CFR–Konstancai Farul 2-1 (Dorsin 59., Trică 77., illetve Todoran 7.), Aradi UTA–Craiovai U 0-1 (Fl. Costea 76.), Târgu Jiu-i Pandurii–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 1-0 (Al. Păcurar 58.), Mioveni-i Dacia–Galaci Oţelul 1-0 (C. Bratu 82.), FC Vaslui–Temesvári Poli Ştiinţa 3-0 (Andronic 2., Zmeu 9., Ljubinkovics 42. – 11-esből), Besztercei Gloria–Kolozsvári U 2-0 (Tilincă 63., Dobre 68.), Dinamo–Iaşi-i Poli 2-1 (Dănciulescu 9., Miranda 25., ill. A. Cristea 45.), Urziceni-i Unirea–Buzăui Gloria 2-0 (C. Petre 63., Galmaz 31.). A Rapid–Steaua mérkőzés lapzárta után ért véget.

Liga 1, 25. forduló, szombat: Kolozsvári U–Dinamo (Kanal D, 16.00), Iaşi-i Poli–Kolozsvári CFR (Antena 1, 20.45). Vasárnap: Craiovai U–FC Vaslui (RTV 1, 15.00), Galaci Oţelul–Besztercei Gloria (Telesport, 15.30), Buzăui Gloria–Rapid (Naţional Tv, 16.00), Temesvári Poli Ştiinţa–Mioveni-i Dacia (Telesport, 19.00), Steaua–Aradi UTA (Kanal D, 20.30). Hétfő: Piatra Neamţ-i Ceahlăul– Urziceni-i Unirea (Naţional Tv, 18.00), Konstancai Farul–Târgu Jiu-i Pandurii (Telesport, 20.00)

A liga 1 állása:

1. CFR 24 17 5 2 41-17 56

2. Steaua 23 14 5 4 26-13 47

3. Rapid 23 13 6 4 35-18 45

4. Temesvár 24 13 6 5 43-31 45

5. Urziceni 24 12 8 4 29-17 44

6. Dinamo 24 12 7 5 37-22 43

7. Vaslui 24 10 10 4 36-21 40

8. Beszterce 24 9 7 8 27-29 34

9. Galac 24 9 3 12 31-41 30

10. Craiova 24 8 4 12 25-32 28

11. Iaşi 24 7 6 11 26-31 27

12. Mioveni 24 6 7 11 20-29 25

13. Farul 24 5 8 11 14-26 23

14. Buzău 24 6 5 13 23-42 23

15. Pandurii 24 5 6 13 24-33 21

16. Ceahlăul 24 6 3 15 20-31 21

17. UTA 24 4 7 13 19-31 19

18. Kolozsvári U 24 2 11 11 25-37 17

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés