Hirdetés

Meghódítanák a Gyilkos-hegyet

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A Himalája harmadik legmagasabb csúcsát, és a föld legmagasabb jeges sziklafalát próbálja megmászni nyolc romániai hegymászó.

2006. július 25., 00:002006. július 25., 00:00

Szőcs Imre, az expedíció sepsiszentgyörgyi tagja (képünkön) már másodszor próbálja meghódítani a Pakisztánban található, Gyilkos-hegynek is nevezett Nanga-Parbat-hegycsúcsot. Az első expedíciót 1998-ban szervezték, de az egy vihar miatt kudarcba fulladt, és csak 7850 méteres magasságig jutottak fel. Az augusztus 8-án induló expedícióban Szőcs Imre mellett Hatházi László, Alexandru Floricioiu, Balogh Ernő, Ádám Árpád, Mircea Stãnilã, Török János és Dorin Drãgoi vesz részt. Szőcs Imre a Krónikának elmondta, megérkezésük után kéthetes akklimatizáció következik, majd egy hónap áll rendelkezésükre, hogy megmászszák a hegyet. A háromszéki, brassói és magyarországi hegymászók a föld legmagasabb jeges sziklafalán, a Rupal-falon próbálnak feljutni a Himalája nyugati vonulatának 8126 méteres csúcsára. Az oxigénhiány miatt nem lehet huzamosabb ideig 7000 méter fölött tartózkodni, mert a szervezet nem bírja ki a terhelést, mondta Szőcs Imre, aki szerint, ha elsőre nem sikerül a csúcstámadás, többször is megpróbálják. A Nanga-Parbat-expedíció tagjai mintegy 800 kilogramm felszerelést cipelnek magukkal Pakisztánba. A felszerelést, vizet és élelmiszert a hegy alatt található utolsó településig autókkal szállítják. Onnan serpák segítségével viszik fel a 3700 méteren lévő alaptáborba. A sepsiszentgyörgyi hegymászó szerint az idei felfedezőút 60 ezer dollárba kerül, amelyet brassói és háromszéki támogatóktól gyűjtöttek össze. Szőcs Imre 1996-tól 10 expedícióban vett részt. Megmászta már a Kaukázust, az Alpokat, a Taurust, és volt Dél-Amerikában és a Himaláján is. Szőcs Imre tavaly sikeresen meghódította az amerikai Sierra Nevadában lévő Yosemite Nemzeti Park legnagyobb szikláját, a 2200 méteres El Capitan-csúcsot.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
Hirdetés