Hirdetés

Massa nyerte a bakiparádét, Hamilton vezet

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Forma–1 – Rajt-cél győzelmet aratott Felipe Massa (Ferrari) a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság negyedik futamán, a Spanyol Nagydíjon, ám a barcelonai pályán mégsem ő, hanem Lewis Hamilton (McLaren) volt a sztár, a brit újonc ugyanis második helyével átvette a vezetést az összetett pontversenyben.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. május 14., 00:002007. május 14., 00:00

A futam nyögvenyelősen indult, Trulli Toyotája ugyanis a fölvezető kört követően lefulladt a rajtrácson, ezért a boxutcából kellett rajtolnia, míg a többieknek még egy bemelegítő kört kellett futniuk. A rajt aztán rendkívül látványosra sikeredett: a második helyről induló Fernando Alonso (McLaren) azonnal megpróbált a már menetrendszerűen az első rajtkockából induló Massa elé kerülni, a párbajnak azonban az lett a vége, hogy a kétszeres világbajnok, címvédő spanyol kisodródott, és csak a negyedik helyre tudott visszatérni. Csapattársa, Hamilton már szerencsésebb volt, a negyedik helyről indulva viszonylag simán megelőzte az előle rajtoló Räikkönent (Ferrari), így a másodikként körözhetett. Közben hátrébb Alexander Wurz (Williams) és Ralf Schumacher (Toyota) is öszszeakadt, ám nem csupán rájuk járt a rúd: a nyolcadik körben Räikkönen Ferrarija minden átmenet nélkül lelassult, és már csak annyi ereje maradt, hogy kivánszorogjon a boxutcába, majd Scott Speed Toro Rossojának bal hátsó kereke durrant el.

Massa közben folyamatosan növelte előnyét Hamiltonnal szemben, ám szerelőgárdájának köszönhetően majdnem a kelleténél hamarabb fejeződött be számára a verseny: első boxkiállása közben néhány liternyi üzemanyag véletlenül a karosszériára ömlött, majd be is lobbant, így a brazil jókora lángcsóvát maga után húzva indult el a boxutcából, ám a tűz néhány másodpercen belül ki is aludt. A ferrarisoknál már csak a BMW csapata volt kétbalkezesebb, Heidfeldet úgy engedték útjára, hogy jobb első kerekét nem rögzítették. A bakiparádét a Honda pilótái tetézték: a boxból kifelé menet Barrichello összeakadt csapattársával, Buttonnal, és letörte autójának első vezetőszárnyát. Ezek után már semmi nem akadályozta meg Massát az újabb győzelem megszerzésében, sem Hamiltont abban, hogy élete negyedik futamán is dobogóra álljon, és ezzel átvegye a vezetést összetettben.

B. L.


Spanyol Nagydíj, pontszerzők: 1. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mer-cedes), 3. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 4. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber), 5. David Coulthard (brit, Red Bull–Renault), 6. Nico Rosberg (német, Williams– Toyota), 7. Heikki Kovalainen (finn, Renault), 8. Szato Takuma (japán, Super Aguri–Honda). A pontverseny állása, pilóták: 1. L. Hamilton 30 pont, 2. F. Alonso 28, 3. F. Massa 27, 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 22, 5. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber) 15, 6. R. Kubica 8, 7. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 8, 8. N. Rosberg 5, 9. D. Coulthard 4, 10. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 4, 11. H. Kovalainen 3, 12. Sz. Takuma 1, 13. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1. Konstruktőrök: 1. McLaren 58, 2. Ferrari 49, 3. BMW–Sauber 23, 4. Renault 11, 5. Williams 5, 6. Toyota 5, 7. Red Bull 4, 8. Super Aguri 1.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés