Hirdetés

Massa elhagyta a budapesti kórházat

Hétfőn reggel elutazott Magyarországról Felipe Massa brazil Forma–1-es versenyző, aki a Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén sérült meg súlyosan. A Ferrari pilótáját aznap életveszélyes állapotban vitték be az Állami Egészségügyi Központ Pap Károly utcai intézményébe, miután egy felcsapódó rugó betörte a koponyáját.

MTI

2009. augusztus 04., 10:432009. augusztus 04., 10:43

A versenyző – operációja után – július 29-én hagyhatta el az intenzív osztályt, majd hétfő reggel egy kisrepülőgéppel elutazott Budapestről. A hírek szerint Sao Pauló-i hazaérkezése után további vizsgálatoknak veti alá magát egy helyi klinikán, ahol várhatóan két napot tölt majd. A Ferrari a három éve visszavonult, hétszeres világbajnok Michael Schumachert kérte fel a sérült pilóta helyettesítésére.

Massa szerint ebben a helyzetben a német sztár volt a lehető legjobb választás. „Ő tudja, hogyan kell nyerni, tudja, hogyan kell versenyezni és nagyszerű pilóta: a legjobb döntés született azzal, hogy egy ilyen fantasztikus ember ülhet az autóba” – fogalmazott Massa. Hozzátette ugyanakkor, hogy a lehető leghamarabb szeretne felépülni és visszatérni a pályára, a Ferrari volánja mögé.

Eközben a Williams-istálló bejelentette, nem járul hozzá, hogy Schumacher az augusztus 23-i Európa Nagydíj előtt tesztelhesse a Ferrari idei versenyautóját. A 2009-es szezonban tilos a versenyek közötti tesztelés, ám az olasz csapat mindenképpen szeretné, ha Schumacher kipróbálhatná a Ferrari aktuális modelljét, mert a német sztár eddig még egyszer sem ült ebben az autóban.

Ehhez azonban a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és az összes F1-es istálló beleegyezése szükséges. „Bár örülünk Schumacher visszatérésének, a 2009-ben érvényben lévő teszttilalom mindenkire vonatkozik – mondta tegnap Frank Williams csapattulajdonos. Korábban nyolc istálló már beleegyezett a tesztelésbe, míg a Force India eddig nem reagált.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés