Hirdetés

Márton Anita elégedett a súlylökésben szerzett világbajnoki ezüstérmével

•  Fotó: Híradó.hu/EPA

Fotó: Híradó.hu/EPA

A súlylökő Márton Anita teljesen elégedett a londoni atlétikai világbajnokságon szerdán szerzett ezüstéremmel, de idén még országos csúcsot szeretne javítani.

MTI

2017. augusztus 10., 13:242017. augusztus 10., 13:24

Az olimpiai bronzérmes dobó csütörtökön az MTI-nek elmondta, a késő esti verseny, a doppingellenőrzés és az ünneplés miatt alig három-négy órát aludt, s folyamatosan „pörögtek a gondolatai”.

Idézet
Nem volt egyszerű helyzet, hiszen az utolsó sorozatban a negyedik helyről sikerült feldobni magam a dobogóra”

– nyilatkozott a békéscsabai színekben induló atléta, aki 19,49 méterrel lett második a 19,94-gyel győztes kínai Kung Li-csiao mögött. A bronzérmet a riói nyári játékok bajnoka, az amerikai Michelle Carter érdemelte ki, 19,14-gyel.

Hirdetés

Márton Anita hozzátette, mivel egész nap esett, számítottak rá edzőjével, Eperjesi Lászlóval, hogy végig esőben kell versenyeznie.

„Nem örültem neki, mert ilyenkor nagyon csúszik a golyó.

Idézet
Sok múlik azon, ki hogyan tudja kezelni ezt a helyzetet, a stadionban 14 fok volt, ami több mozgást igényel két dobás között. Igyekeztem magam melegen tartani.

Szerencsére a stadion teteje a kanyarban fedett helyet nyújtott, de csinálhatták volna kicsit hosszabbra, mert három méterre a körtől ért véget, így esőben kellett dobni” – fogalmazott Márton Anita, jelezve, az eső inkább a forgó technikával dobó versenyzőknek jelent hátrányt, amilyen ő is, a többség csúszó technikával lök.

Márton éremesélyesként érkezett a vb-re, 19,63 méteres idei eredményével a harmadik volt a nevezési listán. „Heten rendelkeztünk 19 méter fölötti eredménnyel, de igazából rajtam kívül négyen tűntek dobogóesélyesnek, három amerikai és a kínai lány. A három amerikaiból egy kiesett a selejtezőben, egy másikon látszott, hogy nincs jó formában. A győztes Kung idén már dobott 20 méter felett, közel 21 méter az egyéni csúcsa, így nem meglepetés az elsősége” – mondta.

Kiemelte, összességében

teljesen elégedett az eredménnyel, mert esőben még sosem dobott ekkorát,

bár úgy érezte, 19,87 méteres egyéni csúcsát – amely országos rekord – is képes megdönteni. Hangsúlyozta, ezt még idén szeretné megjavítani.

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedett pályás Eb-n (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs). Tavaly ezüstöt szerzett a fedett vb-n (19,33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is (18,72 m), majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m – ocs), idén pedig újabb fedett Eb-aranyat szerzett a vb-ezüst előtt.

A vb-n a súlylökés mellett diszkoszvetésben is indul. A női súlylökés eredményhirdetése csütörtök este lesz 20.10-kor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés