
„El kell érnünk, hogy ne függjünk kizárólag a közpénzektől” – vázolta fel célkitűzését a Krónikának Lorand Balint, a Román Kézilabda-szövetség (FRH) újonnan létrehozott marketingosztályának vezetője.
2015. január 30., 10:582015. január 30., 10:58
A Leo Burnett Group reklámügynökség menedzser-igazgatója (képünklön) elárulta, hogy amikor tavaly nyáron, a Románia–Svédország mérkőzés alkalmával egy kávé mellett elbeszélgetett a skandinávok marketingesével, megtudta, hogy náluk a sportfinanszírozás felét magánpartnerek révén biztosítják, az önkormányzati, illetve állami támogatás csupán a költségvetés 50 százalékát teszi ki.
„A romániai kézilabdázás 90 százaléka közpénzből finanszírozott, csak alig tíz százalék a magántámogatás. Nekünk az ötven százalék felé kell haladnunk, de ehhez először csábítóvá kell tenni a terméket, és megfelelően kell tálalni” – szögezte le a szakember. Szerinte a kézilabdázás nagy potenciállal rendelkezik, hiszen a lakosság 27 százaléka figyelemmel követi a meccseket, amennyiben arra lehetőséget kap.
„Az út elején járunk. A helyi szintű próbálkozásoknak eddig ritkán volt célzott, hosszú távú stratégiájuk” – magyarázta. Felvetésünkre elismerte, hogy országos szinten valóban nagyon kevés a sportmarketinges, illetve PR-szakember, ugyanakkor a klubok nagyon nyitottak erre.
Mielőtt az FRH szerdai közleményében nyilvánosságra hozta a marketingosztály megreformálását, Balint elárulta, hogy már több mint fél éve szorosan együttműködik a vezetőséggel, és figyelemmel követi a sportéletet. Tapasztalata szerint a szándék megvan, mostanáig a „know-how” hiányzott.
„Többre van szükség, mint egyszerű kommunikációra. Minden szempontból közel kell kerülnünk a szurkolókhoz” – közölte az alapstratégiát a marketingszakember. „A kézilabdázás újjáélesztése az identitás, a brand nagyon precíz megtervezésével kezdődik, amelyet egy sor esemény egészít majd ki. Az irányvonalat már a tavaszi Kárpátok Trófeán látni lehet majd, mivel a kézilabda iránt elkötelezett önkéntesek segítségével már hónapokkal ezelőtt nekiláttunk a projektnek. Kilencven százalékban már minden elkészült. Lesz kabala, himnusz, szurkolói viselet” – sorolta lapunknak Balint.
Hozzátette, hogy most először a női válogatottak kolozsvári nemzetközi tornáján a helyi tornatanároknak arra is lehetőségük lesz, hogy a majdani szövetségi kapitány által tartott edzést a helyszínen nézzék végig, és kapcsolatot alakítsanak ki a nemrég lemondott Gheorghe Tadici-ot váltó új mesterrel.
Mint megtudtuk, többen is önkéntesként dolgoznak a kézilabdázás fellendítésén, mivel az amúgy is szűkös FRH-költségvetéstől nem elvenni, hanem hozzátenni szeretnének. A sportági szövetség elnöke, Alexandru Dedu különben úgy fogalmazott, hogy marketing nélkül a sportnak nincs jövője.
„Erős kijelentés, de teljes mértéken hiszek benne. A legsikeresebb példák a tengerentúlon vannak, ahol a kosárlabda, a baseball és a jégkorong a marketing hatására vált tömegjelenséggé. A kézilabda esetében ugyanez tapasztalható az európai és a nemzetközi szervezetek szintjén, valamint azokban az országokban, ahol a sportágnak nagy sikere van” – magyarázta.
Mihai Bocan, az FRH főtitkára is egyetért a marketingosztály létrehozásának létjogosultságával, szerinte a színvonalemelés után most eljött az ideje annak, hogy az „értékesítésre összpontosítsanak”.
Győzelemmel kezdett az SZKC
Győzelemmel kezdte a naptári évet – a Nagybányával együtt – az összetett élén telelő Székelyudvarhelyi KC élvonalbeli férfi kézilabdacsapata: a hargitaiak 30-28-ra nyertek a sereghajtó Târgu Jiu otthonában. A 16. fordulóban szerdán nyert a Dinamo is 30-27-re a Bukaresti CSM vendégeként, míg a Nagybánya Minaur Temesvárról vitte el a pontokat 32-30 arányú sikerrel. A csütörtöki összecsapások lapzártánk után fejeződtek be, hétvégén pedig már a 17. forduló meccseit rendezik. Az SZKC szombaton 18 órától a Steauát fogadja, a Digi Sport viszont vasárnap közetíti a Nagybánya–Bákó (16.30) és a Călăraşi–Bukaresti CSM (18.15) meccseket. A női élvonal 17. fordulója a csütörtöki Konstanca–Nagybánya meccsel kezdődött, amelyet a vendégek nyertek 29-27-re.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!