Fotó: Barabás Ákos
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) tevékenységének kivizsgálását, Răzvan Burleanu FRF-elnök lemondását és George Becali FCSB-re átnevezett klubjának kizárását kéri Florin Talpan, a Steaua katonai sportklubjának jogásza.
2017. április 05., 16:582017. április 05., 16:58
Răzvan Burleanu lemondását és az általa elnökölt Román Labdarúgó-szövetség (FRF) működési feltételeinek kivizsgálását kéri Florin Talpan. Az Agerpres beszámolója szerint a Steaua katonai sportklubjának (CSA) jogásza közleményében emlékeztetett arra, hogy a bukaresti törvényszék nem hitelesítette a szervezet alapszabályát, ezért a végrehajtó bizottság döntései érvénytelenek, az FRF működése pedig törvénytelen – amennyiben nem az utolsó hiteles, 2011-es statútumot alkalmazza.
Ebből a gondolatmenetből kiindulva Talpan szerint George Becali futballklubjának Steauáról FCSB-re történő múlt heti átnevezése sem szabályos, ezért most ki kellene zárniuk az élvonalból – mert így FRF-tagság nélkül lépett pályára. A jogász szerint eleve szabálytalan volt a szezon alatti névváltoztatás jóváhagyása, ezért arra kéri az ifjúsági és sportminisztériumot, valamint az illetékes hatóságokat, hogy vizsgálják ki a szövetség tevékenységét.
Érdekesség viszont, hogy épp a CSA volt az, amelyik felszólította az FRF-et, hogy tartassa be azt a bírósági döntést, amely szerint Becali klubjának meg kell változtatnia a nevét. A szövetség alapszabálya körüli visszásságok már akkor felmerültek, amikor tavaly a Liga 1-ben szereplő klubok egy része megpróbálta megtámadni azt a vezetőségi döntést, amely kötelezővé tette az U21-es játékosok pályán tartását, illetve a német Christoph Daum szövetségi kapitány kinevezését is megkérdőjelezték.
Vádjait Talpan kedd este fogalmazta meg, azután, hogy Burleanu kijelentette: a dicsőséglista a piperai üzletembert illeti meg, az ő csapata az 1986-os BEK-győztes Steaua jogutódja, és erről tájékoztatta az európai szervezetet is a névváltás kapcsán. A jogász úgy véli, az FRF első embere szándékosan figyelmen kívül hagyja, hogy a legfelsőbb bíróság 2015-ben érvénytelenítette Becali márkabejegyzését, és most megpróbálja megvezetni a szurkolókat. Az ultrák egy része ugyanakkor szerdán szintén Burleanu távozását és a FCSB szankcionálását követelte, és közleményben álltak ki a CSA mellett.
Eközben Traian Băsescu volt államfő szerint a védelmi minisztérium illetékesei besározták az európai szinten is tisztelt, nagy múltú Steauát. Úgy véli, hogy a tárcának el kellene fogadnia, hogy a labdarúgás ma már a profi klubok világa, nem pedig az államé, és inkább a rendeltetésüknek megfelelő tevékenységet kellene folytatniuk. „Hogy nem tetszik Becali? Nekem sem, de ez már más kérdés. Végül is ő saját pénzéből tartja fenn a csapatot, nem pedig az államkasszából\" – fűzte hozzá közösségi oldalán.
A ProSport ugyancsak szerdán tette fel a kérdést, hogy a CSA labdarúgó-szakosztályának miért van szüksége évi 300 ezer eurós költségvetésre, amikor a – Bukarest esetében – kizárólag a fővárosra kiterjedő negyedik ligában nincsenek hosszú kiszállások, az infrastruktúráért nem kell bérleti díjat fizetniük és a futballisták ellátását is biztosítani tudják a saját tulajdonukban lévő Ghencea-stadionban. A sportlap számításai szerint a fővárosi bajnokságban ennek az összegnek a tizede is elégséges, ilyen mértékű beruházást még tíz utánpótláscsapat működtetése sem indokolna az állami klubtól.
Rámutattak arra is, hogy emellett a CSA még csak papíron létezik, mert a Liga 4-es nevezéshez szükséges tagságát még nem váltotta ki a sportminisztériummal perben álló bukaresti futballegyesületnél. Arra is felhívták a figyelmet, hogy bár az UEFA nem zárja ki a nemzetközi porondról azokat a klubokat, amelyek állami tulajdont képeznek, a romániai sporttörvény arra nem ad lehetőséget, hogy ezek tagjai legyenek a hivatásos ligáknak. Márpedig a Liga 1-es bajnokságot nem a labdarúgó-szövetség, hanem a Hivatásos Labdarúgóliga szervezi, így a Burleanu korábbi bejelentését megerősítő szakemberek szerint törvénymódosítás vagy szerkezeti átalakulás nélkül a CSA alakulata legfennebb a második ligában szerepelhet.
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.