2007. március 01., 00:002007. március 01., 00:00
A farsangi mulatságok végetértek, a téli bőségre, a töltöttkáposzta-és kalácsillatú konyhára emlékeznisincs már időnk, ahogyan hosszabbodik a nap, úgysűrűsödnek gondjaink, rohanunk, mintha bizony elszaladnánakelőlünk a tennivalók, és mi csak kergetjük,kergetjük, kétségbeesetten, nehogy a leforrázottvadász arcával kelljen tükörbe néznünk.Pedig vannak figyelemre méltó dátumokmárciusban: nyolcadikán a nőket ünnepeljük,egy hétre rá magyarok leszünk majd testben éslélekben, sőt a hónap folyamán egyszer végetér az éjszaka és a nappal harca: elkezd nőni anap, törpül a sötét.
Kegyetlennek bizonyult februárutolsó napja. Csöppnyi nosztalgiának sem engedettteret: napsütés, élénkség, meleg –mintha a győzedelmes hadsereg bevonulása egyszer smindenkorra elfeledtette volna a város téli csendjét,mintha pazar és látványos parádévalfigyelmeztette volna az embereket, hogy vége már aszunnyadásnak, itt most valami új következik. Azemberek is hangosabbak voltak a szokásosnál. Sőtnemcsak zajosabbak voltak, hanem jóval többen is. Aközpontban lehetetlen volt közlekedni. Nemcsak az úton,de a járdán sem. Az emberár végtelennektűnt, és lassan hömpölygött, a járdaszélén az utcai árusok improvizáltstandjainak kínálatát bámulva. Mert hamárcius, akkor márciuska: a kis dísztárgyakatmohón kapkodják el a járókelők – azárusok örömére, a sietők hatalmasbosszúságára. Taxiba ültem, énugyanis az utóbbi kategóriába tartoztam. Asofőrben megértő társra találtam: haragosarccal dudált, felháborodottan szitkozódott. Úgygondoltam, ugyanaz bántja, mint engem. A kibírhatatlan,idegtépő zsúfoltság, tudniillik. Tévednemkellett: néhány perc múlva a sofőr hosszúkörmondatokban mesélte el bánatát. Hogy túlsok a taxis, kevés a kliens. Pillanatokon belülmegtaláltam azonban a közös vonást. A fókákjutottak eszembe, amelyekből túl kevés van, ésaz emberek, akik viszont túl sokan vannak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.