
Csoportja első helyéről szeretne továbbjutni a kedd este Máltára elutazó Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája hétvégi első köréből, ahol sorrendben az olasz Verona, a montenegrói Budva, végül pedig a házigazda Valletta lesz az ellenfele.
2015. szeptember 01., 16:372015. szeptember 01., 16:37
A román bajnok színeiben tétmeccsen edzőként most debütáló Kádár Kálmán szerint jó útón járnak, a Jadran Herceg Novi és a Ferencváros alakulataival tartott közös felkészülésből levonta a következtetéseket, és péntekig még pótolni tudják a hiányosságokat.
Keddi sajtótájékoztatóján lapunknak rámutatott, hogy egyre jobban működnek a játékkapcsolatok, ugyanakkor teljes mértékben még nem lehet elégedett, hiszen gyakorlatilag a szezon végéig folyamatos munka vár rájuk. Azt egyelőre nem árulta el nekünk, hogy milyen játékstílusra számíthatunk a részéről, szerinte azt majd a nézőknek kell felfedezniük. Azt azonban reméli, hogy lesz különbség az eddig látottakhoz képest.
Florin Birta, a VSK elnöke jelezte, hogy a klub szeretne majd otthont adni a BL második selejtezőkörének, hiszen a váradiak esélyesek arra, hogy most Máltán megcsípjék a továbbjutást jelentő első három hely valamelyikét. „Nehéz lesz, mert a legerősebb ellenféllel, az olasz Veronával épp az első nap, pénteken mérkőzünk meg. Megnéztem néhány korábbi mérkőzésük feltételét, de a keretük változott azóta, ezért nem igazán ismerjük őket. Mellettük még a Budva is továbbjutásra esélyes, a Vallettát ugyanakkor nem érzem annyira erősnek\" – ecsetelte Kádár.
A szakvezető elégedettnek mutatkozott keretével, elmondása alapján megkapta azokat a játékosokat, akiket kért. Így az edzővé válásával aktív sportolói pályafutását befejező pólós helyére védőként Dusan Markovics érkezett a szerb Radnicskitől. Ő tavaly még ellenfélként ismerte meg a váradiakat, és most lapunknak jelezte, hogy Kádár sokat segített neki, hogy a poszton megállja a helyét az új csapatában. Mellette két volt Steaua-játékos, a VSK-hoz egy év szünet után visszatérő Mihnea Chioveanu, valamint Mihnea Gheorghe igazolt át, akik egyöntetűen úgy látják, hogy a VSK nem gyengült az elmúlt évek során, és a tervek szerint idén megszerzi sorozatban tizedik bajnoki címét.
Ebben épp a bukaresti „bakák\" lesznek a legnagyobb riválisok, akik idén már négy légióssal erősítettek, ráadásul Andrei Iosep személyében egy korábbi válogatott, fiatal edzőt szerződtettek le. Kádár még válogatottsága idejéről jól ismeri kollegáját, és biztos abban, hogy új taktikát is kidolgoz. „De én is hozok újításokat\" – figyelmeztetett.
A VSK tavalyi csapatából csak Milos Korolja távozott, miközben a hagyományokat folytatva újabb két fiatal kap majd lehetőséget, hogy felnőjön a nagyok mellé. Kováts Viktor és Szabó István kettős igazolással, párhuzamosan játszik majd a Nagyváradi Crișul és a VSK színeiben. Lapunknak jelezték, hogy sokkal keményebb a nagyokkal edzeni. Előbbi szerint még legalább három, utóbbi nagyjából másfél évre saccolta azt az időszakot, ameddig erőnlétileg és technikailag felnőnek az új kihíváshoz. „Azon leszek, hogy ezt az időt lerövidítsem\" – tette hozzá Kádár.
A VSK veteránja, Gheorghe Dunca a csapat új imázsának részeként elindította a hivatalos Facebook-oldalukat, és a napokban már a VSK honlapja is „felfrissülten\", aktuális tartalmakkal fog működni.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!