Hirdetés

Maldonado és a Williams győzött Barcelonában

Élete első futamgyőzelmét hozta a Williams–Renault venezuelai pilótájának, Pastor Maldonadónak a tegnapi Forma–1-es Spanyol Nagydíj: a GP2 2010-es bajnoka végig kitűnően versenyezve haladt át elsőként a Barcelona melletti Circuit de Catalunya célvonalán.

Balogh Levente

2012. május 14., 08:052012. május 14., 08:05

A szombati időmérőn Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) végzett az első helyen, a versenybírák azonban drasztikus büntetéssel sújtották, mivel a célba már nem tudott behajtani, csapata ugyanis rászólt: ha bemegy a bokszba, nem marad annyi üzemanyag, amennyit be kell adni a versenybíráknak. Az angol így a pályán hagyta autóját – emiatt büntetésből az utolsó helyre sorolták.

Az élről így Maldonado indulhatott, a második helyről Fernando Alonso (Ferrari), a harmadikról pedig Kimi Räikkönen (Lotus–Renault) rajtolt. Maldonadótól azonban az első kanyarban Alonso elvette az első helyet.

A spanyol taktikusan tartotta vezető pozícióját. Közben a 24. helyről rajtoló Hamilton a 10. körben már a 12. helyen autózott. A 13. körben aztán következhetett az immár szokásos balszerencseadag Michael Schumacher (Mercedes) számára. A német Bruno Sennát (Williams–Renault) próbálta megelőzni: megpróbálta jobbról megkerülni, ő azonban nem hagyta magát – a német pedig teljes sebességgel belerohant hátulról. Schumi a csapatrádión panaszkodva keresetlenül leidiótázta Sennát, ez azonban nem változtatott a tényen, hogy nem folytathatta a versenyt.

A 27. körben aztán Alonso elvesztette az első helyet, a Williams ugyanis hamarabb hívta ki második kerékcseréjére Maldonadót, aki így – valamint azért, mert a lekörözéskor Charles Pic (Marussia–Cosworth) feltartotta Alonsót – össze tudott szedni annyi előnyt, hogy megőrizze az első helyet a spanyol bokszkiállása után. A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) és Felipe Massa (Ferrari) közben bokszutcaáthajtásos büntetést kapott, amiért nem lassítottak le a sarga zaszlónál. Ennek Hamilton örülhetett, mivel éppen Massával viaskodott a hatodik helyért – így kiállásuk nyomán az ötödik hely pottyant az ölébe.

Az élen aztán a harmadik kerékcserék után izgalmassá vált a küzdelem, Alonso ugyanis – miután Räikkönen egy ideig feltartotta a venezuelait – megérkezett Maldonado mögé, és előzési lehetőséget keresett. Maldonado azonban jól védte pozícióját – nem úgy, mint az utolsó kerékcsere után a hetedik helyre visszaesett Hamilton, akit három körrel a vége előtt előzött meg Vettel, aki ugyanazzal a lendülettel hamarosan Rosberget is maga mögé utasította.

A nap hőse azonban ezúttal nem a kétszeres világbajnok német volt, hanem a 27 éves venezuelai: Pastor Maldonado a Williams volánjánál ülve megnyerte a Spanyol Nagydíjat, és két másik világbajnokkal együtt állhatott a dobogóra, hiszen a második helyen Alonso, a harmadikon pedig Räikkönen futott be a célba. A Williams utoljára 2004-ben nyert futamot.

„Nemcsak számomra, hanem a csapat számára is ragyogó nap ez. Tavaly rengeteget dolgoztunk, hogy ide juthassunk. Már az időmérőn szerzett hely is óriási teljesítmény volt, most viszont sikerült még jobban szerepelnünk. Ez az első győzelmem, el tudják képzelni, mit érzek” – mondta a verseny után a győztes Maldonado.

Spanyol Nagydíj, pontszerzők: 1. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams–Renault), 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 3. Kimi Räikkönen (finn, Lotus–Renault), 4. Romain Grosjean (francia, Lotus–Renault), 5. Kobajasi Kamui (japán, Sauber–Ferrari), 6. Sebastian Vettel (német, Red Bull–Renault), 7. Nico Rosberg (német, Mercedes), 8. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 9. Jenson Button (brit, McLaren–Mercedes), 10. Nico Hülkenberg (német, Force India–Mercedes). A vb élcsoportja, pilóták: 1. Vettel 61 pont, 2. Alonso 61, 3. Hamilton 53, 4. Räikkönen 49, 5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault) 48.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés