Hirdetés

Május 8-án kezdi Storck a magyarok „önbizalom-építését”

 Az élvonalbeli bajnokság hétvégi zárófordulóját követően, a Magyar Kupa-döntő másnapján, május 8-án lesz Magyarország labdarúgó-válogatottjának gyülekezője a telki edzőközpontban, de a külföldön futballozók csak klubkötelezettségeik befejeztével csatlakoznak majd a kerethez – közölték a sportági szövetség hivatalos honlapján.

Hírösszefoglaló

2016. április 26., 16:192016. április 26., 16:19

Az Mlsz.hu tájékoztatása alapján Bernd Storck szövetségi kapitány már jövő hét elejétől Telkibe várja azokat az otthon szereplő futballistákat, akik nem igényelnek hosszabb pihenőt vagy rendszeres edzésre van szükségük, hogy majd május 10-én az Európa-bajnokságra készülő gárda elutazzon az ausztriai edzőtáborba.

„Az biztos, hogy a május 8-i találkozón ott lesz a keretben néhány fiatal játékos is, aki a távlati csapatban már szerepelt korábban, tavasszal pedig jó teljesítményt nyújtott klubjában. Remélhetőleg május közepére már teljes lesz az ausztriai edzőtábor kerete, ami természetesen a külföldi csapatok szereplésétől függ. Előfordulhat például, hogy Kleinheisler László és Stieber Zoltán csapata a Bundesliga zárását követően egymás ellen játszik majd osztályozó mérkőzést, és csak ezt követően csatlakozhatnak a válogatotthoz\" – idézi a német szakembert a szövetség holnapja.

A franciaországi seregszemlén Portugáliával, Izlanddal és Ausztriával egy csoportban szereplő Magyarország kapitánya az M4 Sport egyik műsorában nyilatkozva figyelmeztetett, hogy alakulata még utóbbi két ellenfelén sem fog „átgázolni\". Azok az országok szerinte jóval előrébb tartanak, már tíz éve meghozták azokat a változtatásokat a labdarúgásban, amelyek Magyarországon csak két-három éve jelentek meg. „Az én dolgom, hogy magasabb, nemzetközi szintre emeljem a játékosokat. Fejlesztem a mentalitásukat, beszélgetek a játékosokkal, hogy önbizalmat nyerjenek\" – fogalmazott Storck.

A német szakember különben a Nemzeti Sportnak nyilatkozva arra is rámutatott, hogy a magyar pontvadászatban szereplő csapatok edzői hajlamosak egy győztes meccs után akár két nap szabadságot is adni futballistáiknak, holott ilyesmi máshol nem szokás. „Németországban éppen ellenkezőleg van. Ha sikeres vagy, még keményebben kell dolgoznod, ha pedig kudarcok érnek, időnként engedni kell a gyeplőn, nehogy besokalljanak a labdarúgók. Nem akarok kritizálni, beleszólni a klubok életébe, általánosítani pláne nem, hiszen vannak igazán profi klubok Magyarországon is, de erről a problémáról igenis beszélni kell\" – vallja a kapitány, aki szerint az NB1-es gyakorlat a hasznos idő elvesztegetéséhez és a játékosok kondíciójának a leépüléséhez vezet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
Hirdetés
Hirdetés