Hirdetés

Magyar sportvárossá válik Újvidék

Az első nyolc hely valamelyikének elérése a hivatalos cél a magyar férfi kézilabda-válogatott számára a vasárnap kezdődő szerbiai Európa-bajnokságon, ahol már az első csoportkörben elit csapatokkal méri öszsze erejét Mocsai Lajos együttese.

Hírösszefoglaló

2012. január 13., 10:082012. január 13., 10:08

A halálcsoportnak is nevezett C jelű kvartettben hétfőn az olimpiai selejtezős helyért küzdő oroszok, szerdán a vb-harmadik spanyolok, pénteken pedig az olimpiai, világ- és Európa-bajnok franciák lesznek a magyarok ellenfelei. Magyarország első három meccse egyaránt 21 óra 15 perckor kezdődik, a magyar együttes valamennyi összecsapását és a döntőt az m1 televízió élőben közvetíti. A négyesből az első három jut a középdöntőbe, ahová viszik magukkal az egymás ellen elért eredményeket, és amelyben a C csoport továbbjutóinak újabb neves ellenfelekkel, a Horvátország, Norvégia, Izland és Szlovénia által alkotott D csoport legjobb három csapatával kell megküzdeniük. Innen az első két helyezett az elődöntőbe jut, a két középdöntős hatos harmadik helyezettjei pedig az 5. helyért játszanak egymással.

Több ezer magyar
drukkert várnak Újvidékre

„Szeretnénk a csoportból minél tovább jutni, de ez nem lesz egyszerű – jelentette ki Mocsai Lajos szövetségi kapitány, akinek csapata már korábban bebiztosította szereplését az olimpiai selejtezőkben. – Az oroszok kvalifikációs kényszer alatt játszanak, a spanyolok az utóbbi évtizedben rendre dobogóra állnak világversenyen, a franciák pedig minden létező címet birtokolnak.” Bátorító tény azonban, hogy a magyarok Újvidéken, a 11 500 férőhelyes Spens Sports Centerben játszanak, ahol az előzetes várakozások szerint legalább 3-4 ezer magyar szurkoló fogja buzdítani a piros-fehér-zöldeket. Magyarország továbbjutás esetén a középdöntőben is Újvidéken marad.

A vajdasági autonóm tartomány székvárosa mellett még Nisben és a szerb–román határtól mindössze 14 kilométerre fekvő Versecen, illetve Belgrád két sportcsarnokában rendeznek mérkőzéseket, a helyosztókat, így a döntőt is a főváros 23 ezres befogadóképességű Belgrád Arénájában rendezik.

Ilyés a csapatkapitány

A szerbiai Eb külön fontossággal bír a magyar válogatott székelyudvarhelyi születésű játékosa, Ilyés Ferenc számára, a 30 éves balátlövő ugyanis most debütál csapatkapitányként. Ilyés kiemelte: ez egy egységes, szerethető csapat, mindenki örömmel jön a válogatottba, a játékosok soha, semmilyen körülmények között nem adják fel, és függetleníteni tudják magukat a kluboknál történtektől. Mocsai Lajos csütörtökön, a lapzártánk után véget ért Bahrein elleni szegedi felkészülési meccset követően jelölte ki az utazó keretet, de az biztos, hogy a 40 éves Perez Carlos kihagyja a 10. férfi kézilabda-Eb-t, rá az áprilisi olimpiai selejtezőn számít a kapitány.

Vetési Iván szövetségi elnök a premizálási rendszerről szólva azt mondta, ha az Eb-ről olimpiai kvótát szerez a csapat, 20 millió forintot kap. Az Eb-aranyérem 15, az ezüstérem (ha nem ér olimpiai kvótát) és a bronzérem 12-12, a 4–6. helyezés 8, a 7–8. helyezés pedig 5 millió forintot ér. Ha a csapat a franciák mögött lesz második, és ezzel olimpiai kvótás, ez is 15 milliót jelent. Amennyiben pedig az áprilisi selejtezőről jut ki a londoni játékokra, azt 20 millió forinttal honorálja a szövetség. A játékosok napidíját érintve az elnök azt mondta: a korábbi világversenyhez képest jóval magasabb, 40 euró lesz, és mindenki rendelkezik majd az MKSZ, valamint az európai szövetség (EHF) által megkötött biztosítással is. A napidíj és a biztosítás kérdését korábban Nagy László, a Barcelona sztárja hozta szóba mint a válogatott csapatkapitánya, ő azóta lemondta a válogatottságot. Az elnök újságírói kérdésre jelezte: a spanyol válogatottal kacérkodó Nagy László ügye nem aktuális, „a játékosnál a labda, ő dönt arról, hogy jelentkezik-e”.

A magyar nemzeti együttes a tavalyi vb-hetedik helyezésével – amelyet már Nagy László nélkül ért el – biztos résztvevője az április 6–8. közötti olimpiai selejtezőnek, ahol három másik csapattal találkozik. Az az Eb után derül ki, hogy kik ellen kell pályára lépni. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a Mocsai-csapat vagy Dániában, vagy Spanyolországban, vagy Svédországban vívja a kvalifikációt. A 2013-as spanyolországi vb-re is lehet indulási jogot szerezni Szerbiából. A rendező spanyolok és a címvédő franciák mellett a további három legjobb csapat jut ilyen lehetőséghez.

Férfi kézilabda-Európa-bajnokság, a csoportbeosztások, A csoport (Pionir Hall, Belgrád, 8150 férőhely): Lengyelország, Szerbia, Dánia, Szlovákia. B csoport: (Čair Sports Center, Nis, 7000 férőhely): Németország, Svédország, Csehország, Macedónia. C csoport (Spens Sports Center, Újvidék 11 500 férőhely): Franciaország, Magyarország, Spanyolország, Oroszország. D csoport (Millennium Center, Versec, 5000 férőhely): Horvátország, Norvégia, Izland, Szlovénia.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés