2012. január 19., 09:112012. január 19., 09:11
A Merész András által irányított magyar együttes gyakorlatilag már a második negyed végére felőrölte ellenfelét, amelyet Fekete Szilveszter irányít, és amely az előző idényben brit válogatottként a magyar bajnokságban játszott, és a hatodik helyen végzett. A legutóbbi Eb-n ötödik, azóta viszont alaposan megfiatalított magyar csapat számára fontos és kötelező feladat volt a siker, mivel az eindhoveni kontinensviadalról az első öt csapat lehet ott biztosan a tavaszi, olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán, ahonnan aztán az érmesek jutnak ki a nyári londoni játékokra.
Merész András tanítványai pénteken a házigazda hollandok ellen szállnak vízbe. A magyar férfiválogatott már kedd este megmérkőzött Hollandia legjobbjaival. Az első negyed után még 2-2 volt az állás, a folytatásban azonban kijött a két csapat közötti tudáskülönbség, a nagyszünetben 6-3, a harmadik játékrészt követően pedig már 11-5-re vezettek az olimpiai bajnok magyarok. A vége aztán kiütéses, 19-6 arányú győzelem lett. Kemény Dénes eddig hibátlan tanítványai ma Macedónia ellen játszanak.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.