Magyar lendület

– Két világbajnokság és ugyanannyi Európa-bajnokság szereplőjeként hogy látja: Romániának van esélye visszakerülni a labdarúgás „felsőházába”?

– Ez nagyrészt a román-magyar kettős mérkőzés eredményétől függ. A hollandok beérhetetlenek, a tét a második hely megszerzése, amire – érzésem szerint – ennek a két csapatnak van a legnagyobb esélye. Persze még nem minden kétszer megverni a magyarokat vagy legalább négy pontot szerezni, a második hely sem vezet egyből a vb-re. Ha meg ott vagyunk, még mindig van alkalmunk felsülni. Szóval még nagyon az út elején vagyunk, és számos fontos lépést kell megtennünk ahhoz, hogy visszakapaszkodjunk.

– Nem érzi tálcán kínált esélynek a FIFA döntését, mely márciusban éppen a Románia elleni meccsen fosztja meg a magyar válogatottat szurkolóitól?

– Nem tudok szívből örülni egy ilyen döntésnek. Persze a magyar csapatnak rendkívül lehangoló lesz üres lelátók előtt játszani, de nem hinném, hogy a mieink sokkal jobban éreznék magukat a Puskás-stadionban. Egy futballista nemcsak az eredményért hajt, a nézőknek is játszik. Akár otthon, akár idegenben.

– Jobb a román válogatott, mint a magyar?

– Bizonyos szempontokból igen, másokból nem. Talán rutinosabb és több olyan játékost vonultat fel, aki a nemzetközi kupákban is bizonyított. A magyar labdarúgás viszont lendületesen érkezik hátulról. Érződik, hogy ott az állam is komolyan veszi a sportot, különösképpen a focit. Össze sem lehet hasonlítani a magyar mentalitást a hazaival, mint ahogy azt a jelentős infrastrukturális beruházást sem azzal, ami nálunk lényegében nincs is. Ez egyébként meg is érződik az ifi-, junior- és gyermekszinten.

– Ebből akár azt is kiszűrhetném, hogy tíz év múlva még itt sem lesz a román futball.

– Ha nem teszünk semmit a labdarúgás és egyáltalán a sport népszerűsítéséért, könnyen megeshet, hogy egyre több vonatról lemaradunk.

– Egy, az 1994-es „aranynemzedékhez” hasonló generáció megjelenése szóba sem jöhet?

– Addig, amíg alig van tehetségkutató edző vagy alig van gyermek, aki focizzon, nincs miről beszélnünk. Az a válogatott nem egy-két év alatt és nem két-három klubcsapatból jött össze. A tíz ujjam sok ahhoz, hogy megszámoljam, manapság hány hazai klubnál folyik komoly tehetségkutatás és -nevelés. Ahol van egy kis pénz, azt két-három olcsóbb külföldi, szinte ismeretlen játékos megvásárlásába fektetik. Aztán, amint elfogy a pénz, akár el is tűnhet a csapat, megszűnik a klub. Lehetne sorolni, hogy az utóbbi néhány évben hány klub tűnt el a hazai labdarúgás térképéről.

– Ennek ellenére mi a véleménye: a román labdarúgásnak mégiscsak sikerült egy Pruneához hasonló kapust kitermelnie?

– Ez a hazai futball legkisebb gondja, hiszen a kapusok terén jól állunk. Az utóbbi tíz évben nem miattuk úsztak el a vb-kre és Eb-kre való kijutások.

– Elsősorban kire gondol?

– Ciprian Tătăruşanura, akit az ország legjobb hálóőrének tartok. Nem tudom összehasonlítani magammal, mert teljesen más alkat, más beállítottság. Inkább Bogdan Stelea barátomra hasonlít, de azért még kell dolgoznia, hogy elérjen az ő szintjére.