Hirdetés

Magyar lendület

Magyarország sokkal többet fektet be a labdarúgásba, mint Románia – véli Florin Prunea, a 90-es évek negyvenszeres román válogatott kapusa. Ennek ellenére a román csapatot jobbnak tartja, és azt állítja: a két nemzeti tizenegy közül annak lesz esélye kijutni a 2014-es vb-re, amely az oda-vissza párharc során több pontot szerez a selejtezőkben.

Szucher Ervin

2013. január 28., 08:272013. január 28., 08:27

– Két világbajnokság és ugyanannyi Európa-bajnokság szereplőjeként hogy látja: Romániának van esélye visszakerülni a labdarúgás „felsőházába”?

– Ez nagyrészt a román-magyar kettős mérkőzés eredményétől függ. A hollandok beérhetetlenek, a tét a második hely megszerzése, amire – érzésem szerint – ennek a két csapatnak van a legnagyobb esélye. Persze még nem minden kétszer megverni a magyarokat vagy legalább négy pontot szerezni, a második hely sem vezet egyből a vb-re. Ha meg ott vagyunk, még mindig van alkalmunk felsülni. Szóval még nagyon az út elején vagyunk, és számos fontos lépést kell megtennünk ahhoz, hogy visszakapaszkodjunk.

– Nem érzi tálcán kínált esélynek a FIFA döntését, mely márciusban éppen a Románia elleni meccsen fosztja meg a magyar válogatottat szurkolóitól?

– Nem tudok szívből örülni egy ilyen döntésnek. Persze a magyar csapatnak rendkívül lehangoló lesz üres lelátók előtt játszani, de nem hinném, hogy a mieink sokkal jobban éreznék magukat a Puskás-stadionban. Egy futballista nemcsak az eredményért hajt, a nézőknek is játszik. Akár otthon, akár idegenben.

– Jobb a román válogatott, mint a magyar?

– Bizonyos szempontokból igen, másokból nem. Talán rutinosabb és több olyan játékost vonultat fel, aki a nemzetközi kupákban is bizonyított. A magyar labdarúgás viszont lendületesen érkezik hátulról. Érződik, hogy ott az állam is komolyan veszi a sportot, különösképpen a focit. Össze sem lehet hasonlítani a magyar mentalitást a hazaival, mint ahogy azt a jelentős infrastrukturális beruházást sem azzal, ami nálunk lényegében nincs is. Ez egyébként meg is érződik az ifi-, junior- és gyermekszinten.

– Ebből akár azt is kiszűrhetném, hogy tíz év múlva még itt sem lesz a román futball.

– Ha nem teszünk semmit a labdarúgás és egyáltalán a sport népszerűsítéséért, könnyen megeshet, hogy egyre több vonatról lemaradunk.

– Egy, az 1994-es „aranynemzedékhez” hasonló generáció megjelenése szóba sem jöhet?

– Addig, amíg alig van tehetségkutató edző vagy alig van gyermek, aki focizzon, nincs miről beszélnünk. Az a válogatott nem egy-két év alatt és nem két-három klubcsapatból jött össze. A tíz ujjam sok ahhoz, hogy megszámoljam, manapság hány hazai klubnál folyik komoly tehetségkutatás és -nevelés. Ahol van egy kis pénz, azt két-három olcsóbb külföldi, szinte ismeretlen játékos megvásárlásába fektetik. Aztán, amint elfogy a pénz, akár el is tűnhet a csapat, megszűnik a klub. Lehetne sorolni, hogy az utóbbi néhány évben hány klub tűnt el a hazai labdarúgás térképéről.

– Ennek ellenére mi a véleménye: a román labdarúgásnak mégiscsak sikerült egy Pruneához hasonló kapust kitermelnie?

– Ez a hazai futball legkisebb gondja, hiszen a kapusok terén jól állunk. Az utóbbi tíz évben nem miattuk úsztak el a vb-kre és Eb-kre való kijutások.

– Elsősorban kire gondol?

– Ciprian Tătăruşanura, akit az ország legjobb hálóőrének tartok. Nem tudom összehasonlítani magammal, mert teljesen más alkat, más beállítottság. Inkább Bogdan Stelea barátomra hasonlít, de azért még kell dolgoznia, hogy elérjen az ő szintjére.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés