Hirdetés

Magyar és román női kosárlabdasiker az Eb-selejtezőkben

Románia és Magyarország női kosárlabda-válogatottja is megnyerte második Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését: előbbi Tel-Avivban győzött 78:77-re Izrael ellen a H csoportban, míg utóbbi 67:50-el diadalmaskodott Portugáliában, az E jelű kvartettben. 

Krónika

2015. november 26., 16:312015. november 26., 16:31

Amint azt az eredmények is jelzik, a Stefan Svitek szövetségi kapitány együttesének simábban alakult szerdai találkozója: bár az első két negyedben még kiegyensúlyozott volt a meccs, a harmadik játékrészt 23:7-re nyerve lépett meg a magyar csapat, előnyét pedig a folytatásban sem pazarolta el.

Románia legjobbjai is a nagyszünet után éledtek fel, ám az izraeli találkozó csak a hajrában dőlt el, mert bár a hátrányt ledogozták, az utolsó támadás a hazaiaké volt, de a hatékony védelem révén az eldobott labda Mărgineanu karjaiban landolt.

„Az első két negyedben a védelmünk miatt sokat szenvedtünk. 42 pontot kaptunk a szünetig, ilyen körülmények között pedig szinte lehetetlen meccset nyerni. A folytatásban viszont bátrabbak lettünk, keményebben védekeztünk, és ennek meglett az eredménye” – idézte a 19 pontot szerző Claudia Popot a sportági szövetség hivatalos honlapja.

A másik meccsen a csoportban fő esélyesnek tartott Törökország 79:50-re verte Bosznia-Hercegovinát, így két forduló után 4 ponttal vezeti az összetettet az ugyancsak 4 pontos Románia, valamint a két-két pontot számláló Izrael és Bosznia előtt. Az E csoport másik találkozóján Szlovákia 72:55-re nyert Izlandon, ezért Magyarországhoz hasonlóan száz százalékos teljesítménnyel, négy ponttal áll a tabella élén Portugália (2 pont) és Izland (2 pont) előtt.

A 2017-es Eb-selejtezők jövőre folytatódnak. A csehországi kontinensviadalra a kilenc csoportgyőztes, valamint a hat legjobb második helyezett kvalifikál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés