
A férfi párbajtőr-csapat nyerte az első magyar aranyérmet a budapesti vívó-világbajnokságon: a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András és Szényi Péter alkotta együttes hatéves sikerszünetet szakított meg. Utoljára ugyanis a 2007-es vb-n végeztek első helyen a magyar vívók: akkor Kulcsár Krisztián a párbajtőrözők egyéni versenyében, illetve a férfi kardcsapat győzött.
2013. augusztus 12., 12:462013. augusztus 12., 12:46
2013. augusztus 12., 14:512013. augusztus 12., 14:51
A magyarok az első körben Ausztráliát (45-22), a másodikban Kazahsztánt győzték le (45-31), majd a legjobb nyolc között az egyéni ezüstérmes és londoni olimpiai bajnok Rubén Limardo Gasconnal felálló Venezuelát is megverték (43-39). Az elődöntőben a lengyeleken jutottak túl (45-41), majd a fináléban az ukránokat verték végig vezetve 42-38-ra – ezzel 12 év után született ismét magyar arany ebben a számban, a vb-k történetében immár hetedszer. A 39 éves Imre Géza, aki a legtöbb magyar tust érte el a döntőben, már az 1998-as és 2001-es világbajnok együttesnek is tagja volt.
„1991-ben, amikor a budapesti vb-n önkéntesként segédkeztem, reménykedtem abban, egyszer én is átélhetem, hogy hazai közönség előtt világbajnok lehetek. Akkor azért nem nagyon hittem, hogy ez sikerül\" – mondta Imre. – Tizenkét év elteltével lettem ismét világbajnok. Ennek a mostaninak az értékét növeli, hogy hazai közönség előtt jött össze.\"
A döntőben sérült combbal vívó Boczkó Gábornak hét Európa-bajnokságon nyert aranyérem és két-két vb-ezüst, illetve bronz után jött össze az első világbajnoki győzelem. „Nyugodt voltam, fájdalmat sem éreztem vívás közben, mert a profi orvosok rendbe hozták a lábamat. Nagyon vágytam az aranyra, külön öröm, hogy ezt hazai közönség előtt sikerült megnyernem\" – nyilatkozta Boczkó, aki elmondása szerint az egyéni verseny után nagyon el volt keseredve, mert nem jött össze neki az éremszerzés, de erőt adott neki az úszó Gyurta Dániel és a vízilabdacsapat világbajnoki sikere.
„Az volt a taktikánk, hogy szerezzünk vezetést, kíméljük a sérült Boczkót, hogy a végén ne neki kellejen mennie az eredmény után\" – összegzett Rédli András, aki szerint élvezet két olyan rutinos versenyző mellett vívni, mint Imre Géza és Boczkó Gábor. – Lázba hozott a közönség. Végig a mi akaratunk érvényesült. Jó idényt zártam, remélem, a lendület kitart a riói olimpiáig. Motivált és szenvedélyes vagyok, Rióban egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok akarok lenni.\"
A női párbajtőrözök vasárnapi csapatversenyében román bronzérem született. Az Ana Maria Brânză, Simona Pop, Raluca Sbârcia és Maria Udrea alkotta együttes – amely a legutóbbi két vb-t megnyerte – Dánia, Venezuela és az olimpiai ezüstérmes Dél-Korea legyőzése után az elődöntőben Oroszországgal került szembe, ahol már az ellenfél bizonyult jobbnak 44-33 arányban.
A kisdöntőben a kínaiak által legyőzött Franciaország várt a román lányokra, akik a bronzért vívott összecsapás nagy részében hátrányban voltak. Az utolsó párharc 25-25-ről indult, és az Európa-bajnok Brânză kiváló végjátékának köszönhetően (8-3-ra verte Josephine Jacques Andre Coquint) meglett a román érem. A döntőben az oroszok 34-28-ra legyőzték Kínát.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!