Hirdetés

Magasra teszi a mércét a Nagyváradi VSK új elnöke

Magas színvonalt, sikereket céloz meg a Nagyváradi VSK új elnöke, Șerban Sere, aki teljesítményorientáltan vág bele a munkába.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. augusztus 01., 19:302016. augusztus 01., 19:30

A bihari megyeszékhely alpolgármesterévé választott Florin Birtát váltó egykori válogatott kosárlabdázó a Krónika megkeresésére hangsúlyozta, hogy ennek elérésében egy népes csapat áll a rendelkezésére, ezért kivitelezhetőnek tartja a klubelnökséggel járó pluszfeladatot. Eddig ugyanis ő csak a kosárlabda-szakosztályért felelt, mostantól viszont a vízilabda-, a kézilabda-, a labdarúgó-, a cselgáncs-, az atlétika- és a teniszszakosztályok működését is felügyelnie kell. „Még korai lenne a változtatásokról beszélnem. Egyenként kielemezzük mindegyik szakosztály teljesítményét, és ott, ahol szükséges, majd megpróbálunk javítani\" – mondta.

A kosárlabdázóknál egyébként épp hétfőn volt az összetartás, de egyelőre még csak öt játékos – Branko Mirkovics, Muhamed Pasalic, Cătălin Petrișor, Sergiu Pop és Rareș Pașca – tud részt venni a Cristian Achim általt tartott edzéseken. Sean Barnette, Martin Zeno és Sean Denison a szombaton kezdődő debreceni edzőtáborban csatlakozik az alakulathoz, míg a többiek augusztus 20-a után érkeznek. „Andrei Mandache sérült, a többiek a válogatottal készülnek\" – magyarázta.

Szerinte jó, hogy válogatott színvonalú kosarasaik vannak, ugyanakkor távollétük a csapat felkészülésének hátrányára válik. Ezzel együtt bízik abban, hogy utólag, amikor teljessé válik a keret, lesz még elég idejük arra, hogy a következő szezonban is versenyképes legyen a román bajnokcsapat. „A célunk ezúttal is az első négy hely valamelyikének a megszerzése lesz. Annak ellenére, hogy a többi csapat is erősödött, jó lenne, ha megvédenénk a címünket, és elhódítanánk a Román Kupát\" – tette hozzá.

Ami a kézilabda-szakosztályt illeti, azzal kapcsolatban elismerte, hogy bár a másodosztályos férficsapat valóban többször kivívta a feljutási jogot, nincs pénzügyi támogatásuk az élvonalbeli szerepléshez. „Ellentétben a kosárlabdával és a vízilabdával, kizárólag önkormányzati költségvetésből működik\" – magyarázta. Emiatt is tervezi, hogy elnöksége alatt felépítik azt a piramisrendszert, amely révén a gyermekkortól kezdve kinevelhetik a jövő utánpótlását, olyan játékosokat, akikből élvonalbeli alakulatot is össze lehet állítani.

Sere érdeklődésünkre jelezte, utánpótlás téren a vízilabdázásban is történhet előrelépés. „Épp most beszéltem a szakosztályvezetővel és az edzővel. Együttműködési megállapodáson dolgozunk a Nagyváradi Crișullal, hogy elérjünk arra a szintre, hogy ne kelljen többet pólósokat importálnunk. Létkérdés, hogy jó utánpótlásközpontunk legyen. Ehhez megvan az infrastruktúra, minden körülmény adott\" – hangsúlyozta. Rámutatott, hogy a vízilabdázás – amely az elmúlt évtizedben a város legsikeresebb csapatsportága volt – sokkal nagyobb figyelmet érdemel, dolgozni fognak azon, hogy a kosárlabdához hasonlóan a póló is több médiafigyelmet és talán nagyobb szurkolói támogatást is kapjon.

Terveihez már a költségvetés is körvonalazódni látszik: tájékoztatása szerint a helyi önkormányzat által biztosított büdzsé mellett saját bevételeik és a szponzori támogatások révén biztosítani tudják működésüket. „Még tárgyalunk vállalatokkal, és hiszem, hogy a dolgok jó irányba fognak haladni\" – tette hozzá Sere.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés