
Magántőkével egészítené ki közpénzekből biztosított költségvetését Nicolae Forminte, Románia junior olimpiai tornászválogatottjának szövetségi kapitánya, hogy így biztosítva legyen a generációváltás.
2014. december 21., 16:432014. december 21., 16:43
A szakember ugyanis hétvégi dévai évzárójuk alkalmával rámutatott arra, hogy a sportminisztérium és az olimpiai bizottság hiába fordítja költségei nagy részét az utánpótláscsapatra, a tehetséges edzők alulfizetettség miatt elhagyják az országot.
„Minden a pénz körül forog, de az a baj, hogy nincs elég belőle” – szögezte le. Emiatt létrehozott egy alapítványt, amellyel a tornásziskola számára próbál meg támogatást szerezni, hogy a 2016-os korosztályos Európa-bajnokságon megismételjék 1992-es sikerüket és megnyerjék azt.
Ehhez Petru Mărginean dévai polgármester is támogatásáról biztosította, meglátása ugyanis, hogy a torna a város szimbólumává vált. „Innen indult Nadia Comăneci és a többi bajnok” – emlékezetett az elöljáró. Ismert ugyanis, hogy a dévai tornásziskolát még 1978-ban alapította Károly Béla és Márta a monteráli olimpia után.
A két szakember átköltöztette Onești-ről a válogatottat, hogy azóta Románia 25 olimpiai, 36 világbajnoki és 48 Európa-bajnoki érmet szerezzen ebben a sportágban. „Én még abból a generációból származom, amelyet arra neveltek, hogy győzzön, és most, így öregségemre sem áll szándékomban megváltozni” – szögezte le Nicolae Forminte.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!