
Teniszszakosztállyal bővül a Nagyváradi Városi Sportklub „kínálata": a helyi tanács keddi ülésén ellenvetés nélkül, egyhangúlag szavazták meg az erre vonatkozó határozattervezetet.
2015. április 28., 19:282015. április 28., 19:28
Az önkormányzati tulajdonban lévő egyesület először csak férfi kosárlabda-, férfi vízilabda- és férfi kézilabdacsapatokat működtetett, de az évek folyamán női kosárlabdával, cselgánccsal, atlétikával és vívással bővült érdekeltségi köre. A határozattervezet alapján a teniszszakosztályt a sportklub számára a helyi költségvetéstől megítélt pénzekből, saját bevételből és szponzorpénzből tartják majd fenn.
Ennek alapján érthető, hogy miután a város tavaly megvonta támogatását a megye nagy múltú futballklubjától, a Bihar FC-től, többek is nehezményezték az új sportág felkarolását. Florin Birta, a klub elnöke ugyanakkor a Krónikának rámutatott, hogy ezzel párhuzamosan megkapják a 2013 decemberében átadott, Őssi Sportközpont teniszpályáinak kezelési jogát a közterület-fenntartó vállalattól, az annak bérbeadásából befolyt összeget pedig az új szakosztályra fordítják.
„Emellett egy magánbefektető is támogat” – tette hozzá a sportvezető, aki lapunknak azt is megerősítette, hogy arról az RCS&RDS telekommunikációs szolgáltatóról van szó, amely a Digi kábeltévé- és telefonhálózata révén a VSK kosárlabda- és a vízilabda-szakosztályát is szponzorizálja.
A helyi tulajdonos, Teszári Zoltán tavaly már két, légtartásos sátorral körbevont salakpálya kialakítását is magára vállalta az Őssi Sportközpont területén, ahol az egyik használatba kapott pályát a sportág népszerűsítése érdekében főleg gyermekeknek kínálta használatra.
„Azért hozzuk létre a szakosztályt, mert van egy olyan vállalkozó, aki ezt finanszírozza. Miért is ne tennénk, ha részükről nem igényel befektetést, és magántőkéből fog működni” – állapította meg Birta.
A Nagyváradi VSK „gyarapodását” a teniszezőket nevelő helyi Voința Sportklub igazgatója, Mircea Drăgoi sem bánja: lapunknak kifejtette, hogy az így kialakuló konkurencia hatékonyabbá teheti majd a munkát, javít a sportág helyi eredményein.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!