
Megérte fagyoskodniuk a kolozsvári szurkolóknak vasárnap este a Gépész utcai stadionban: a Kolozsvári CFR – az idény legmeggyőzőbb játékát nyújtva – 2-0-ra győzte le a bajnoki címvédő Steauát a labdarúgó-Liga 1 16. fordulójában.
Mint várható volt, a rangadó a meglehetősen hűvös időjárás ellenére is nézőcsúcsot döntött, szemmel láthatóan jóval többen látogattak most ki a stadionba, mint a fellegváriak korábbi meccseire.
A pályán két eltérő játékstílust képviselő együttes csapott össze: a Steaua inkább a labdabirtoklásra épített, hosszan passzolgattak az ellenfél térfelén, mielőtt megpróbáltak ritmust váltani. A CFR ezzel szemben inkább átengedte a kezdeményezést a vendégeknek, ugyanakkor zártan védekezett, alig engedve területet ellenfelének. A labdaszerzések után pedig igyekeztek gyors ellentámadásokat vezetni.
Kezdetben még úgy tűnt, hogy a vendégeknek áll a zászló, a vasutasok ugyanis beszorultak saját térfelükre, csak az első húsz perc után kezdtek veszélyt jelenteni a címvédő kapujára. A Steaua labdabirtoklási fölénye azonban teljesen hiábavalónak bizonyult, ugyanis semmit sem tudtak kezdeni a CFR hibátlan védekezésével.
A 32. percben aztán ritka látványos ellentámadást vezetett a kolozsvári csapat. A saját térfélről indított akció során kilenc passzal jutottak el a Steaua kapujához, Lopes beadását pedig Vitor Bruno gólra váltotta. A mérkőzésen egyébként kevés volt az igazi gólhelyzet: a vendégeknek mindössze egy erőtlen, kaput eltaláló lövésre futotta. A túloldalon viszont a csereként beállt Păun a 80. percben betalált egy újabb ellentámadás végén. A CFR utoljára tíz éve győzte le a Steauát hazai pályán – akkor 1-0 volt a vége –, a kolozsvári szurkolótábor így érthetően hosszú percekig éltette csapatát a lefújás után.
A bukaresti piros-kékek elismerték a kudarcot. Csatáruk, Alexandru Chipciu szégyenletesnek és megalázónak nevezte azt, ahogyan játszottak. Gregory Tadé, aki egy szezonnal ezelőtt épp a fellegváriak színeiben lett gólkirály, úgy érzi, hogy a csapategység kopott meg a Steauánál, miközben a CFR „családként futballozott”. A címvédő számára amúgy rosszkor jött a vereség, hiszen a játéknap másik összecsapásán a Târgu Jiu 2-1-re legyőzte a vendég Voluntari-t, és így megelőzte a bajnokot az összetettben. A forduló hétfőn a Dinamo–Viitorul és a Botoșani–Temesvári Poli meccsel zárul.
A Hivatalos Labdarúgóliga a bukaresti szórakozóhelyen történt tragédia miatt kihirdetett országos gyász ellenére nem halasztotta el az összecsapásokat, de elrendelte, hogy azokat egyperces néma részvétnyilvánítással kezdjék. A Román Labdarúgó-szövetség a meccsek előtti csendes tiszteletadást év végéig fenntartja.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!