
2010. november 03., 08:362010. november 03., 08:36
Hiába tervezte meg legendás német precizitással kolozsvári Bajnokok Ligája-kiszállását a Bayern München labdarúgócsapata, az élet ezúttal felülírta az aprólékosan kidolgozott forgatókönyvet.
A bajor együttes – amely ma este lép pályára a Gépész utcai stadionban – már egy héttel Erdélybe utazása előtt eljuttatta a rendezőknek kétnapos tartózkodása másodpercre kidolgozott ütemtervét, valamint a játékosok és vezetők összes igényét, ennek ellenére a helyszínen is változtatnia kellett tervein, mivel a legutóbbi Bundesliga-fordulóban kidőlő Holger Badstuber tovább gyarapította a német bajnok amúgy is tekintélyes sérültlistáját.
Louis van Gaal edző végül mindöszsze 15 játékossal érkezett meg tegnap délben a CFR elleni mérkőzés helyszínére, a Bayern listájáról olyan klasszisok hiányoznak ismét, mint Arjen Robben, Frank Ribéry, Miroslav Klose, Mark van Bommel vagy Ivica Olic.
A hivatalos sajtótájékoztatóra is eredetileg Badstubert jelölte ki a szakvezetés, ám végül Philipp Lahm csapatkapitány mellett a veterán kapus, Hans-Jörg Butt várta a kérdéseket – más csapatoktól eltérő módon nem a fellegvári stadion sajtószobájában, hanem a csapat szálláshelyén. Mindkét játékos egyetértett abban, hogy az E csoportot 9 ponttal vezető Bayern kényelmes helyzetben, szinte biztosan továbbjutva várja a hátralevő mérkőzéseket, de ettől és a kilenc hiányzótól eltekintve is győzni akarnak Kolozsváron.
| A CFR elleni mérkőzés előtt Uli Hoeness, a müncheni klub elnöke és egykori játékosa élesen bírálta Van Gaalt, mondván, hogy a csapat edzője nem hallgat senkire, és tévesen ítélt meg egyes játékosokat. Hoeness szerint az edző által az előző szezonban keveset használt futballisták, mint Timoscsuk, Gomez vagy Demichelis, idén a sérülések miatt a csapatba kerülve bizonyítják, hogy kiváló játékosok. Van Gaal a BL-meccs előtt reagált elnöke véleményére, mondván, nincs olyan régen a klubnál, hogy vitathassa kijelentéseit, de Hoenessnek vállalnia is kell a felelősséget azért, amit mond. „Csalódott vagyok emiatt, mert a csapat nehéz helyzete, a sok sérülés miatt nem jó, ha az elnök a játékosokról beszél. Nekem pedig éppen a kommunikáció az erősségem, ahogy azt az önéletrajzi könyvemben is leírtam” – mondta feszülten a holland tréner, aki azonban az üggyel kapcsolatban további kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni. |
„Mi vagyunk a csoport favoritjai, bár két héttel ezelőtt a CFR a vártnál keményebb ellenfél volt, amelynek volt esélye a döntetlenre” – mondta Lahm, hozzátéve, hogy jobban szeretnének játszani, mint az Allianz Arenában 3-2-re megnyert találkozón. Butt ehhez annyit tett hozzá, hogy sem az esetleges vereségre, sem annak következményeire nem gondolnak.
Louis van Gaal, a müncheniek holland trénere büszke arra, hogy csapata a sok sérült ellenére is eredményes, új klubcsúcsot állítva fel azzal, hogy megnyerték a szezon első három BL-meccsét. „Ugyanúgy látom a találkozót, mint a játékosaim, hiszen ők tőlem tanulták, hogy mindig nyerni kell – nyilatkozta Van Gaal, aki szerint csapatának nem azért kell győznie, hogy veretlen maradjon a román együttesek ellen. – A tradíció fontos a futballban, de nem nyeri meg a mérkőzéseket.”
Sorin Cârţu, a CFR mestere nehezebb meccsre számít a müncheninél, mondván, hogy a két középhátvéd, Daniel van Buyten és Martin Demichelis visszatérésével a vendégeknek erősebb csapatuk lesz, mint az első meccsen. „Kemény, harcos csatát várok, amely nem fog hasonlítani az Allianz Arenában vívottra. A Bayern ellen különösen nehéz játszani, hiszen minden csapat ellen sokat birtokolják a labdát, ezért ellenük egy döntetlen is pozitív eredménynek számít” – vélte a CFR mestere.
A Bayern negyedszer látogat Romániába az európai kupák keretében, korábban kétszer a Steaua (1971/
1972-es KEK-negyeddöntő és 2008/2009-es BL-csoportkör), egyszer pedig az Universitatea Craiova (1981/1982-es BEK-negyeddöntő) vendége volt, utóbbi találkozón Sorin Cârţu is pályára lépett a hazai csapatban. A bajorok hét mérkőzésükből négyet megnyertek, három pedig döntetlennel zárult. Érdekesség, hogy a román együtteseknek Münchenben ment jobban: 1972-ben a Steaua, majd tíz év múlva a Craiova is az Olympia-stadionban szerzett pontot.
F csoport:MSK Zsolna–Olympique Marseille, G csoport:AC Milan–Real Madrid, H csoport:Partizan Belgrád–Braga, |
A CFR-nek a Bayern az első német ellenfele nemzetközi tétmeccsen, ám a román–német párharcoknak nagy hagyománya van: a müncheniek már említett mérkőzésein kívül 31 alkalommal kerültek szembe a két ország klubjai. Ebből hétszer a BL- vagy az UEFA-kupa csoportkörében találkoztak; a 24 egyenes kieséses párharcban 18-szor a német, hatszor pedig a román együttes ment tovább. Cârţu craiovai játékosként két meccset játszott német klub ellen, edzőként pedig ez lesz az ötödik európai kupamérkőzése ellenük – a korábbi négyet egyaránt elvesztette.
Bár az első Bayern-drukker már hétfő délután feltűnt a kincses város utcáin, többségüket – várhatóan 1000–1200 német szurkolót – csak a meccs napjára várják Kolozsvárra. A német bajnokot további 80 meghívott vendég és 30 újságíró kíséri el a találkozóra.
Ma Olaszországban rendezik a Bajnokok Ligája csoportköre csúcsrangadójának „visszavágóját”: a két hete Madridban simán, 2-0 arányban diadalmaskodó Real az AC Milan otthonába látogat a negyedik fordulóban. A királyi gárda – amely eddig kilencszer emelhette a magasba a legrangosabb európai trófeát, míg a lombardiai alakulat hét elsőséget szerzett – most a továbbjutásért lép pályára a San Siro-stadionban, hiszen győzelme esetén már biztosan nyolcaddöntős.
A G betű jelű csoportban szereplő két csapat jelenlegi formáját elnézve korántsem lenne meglepő, ha José Mourinho együttese győzni tudna is, mert amíg a Real fantasztikus formában menetel a bajnokságban, addig a Milan csak bukdácsol, ráadásul szombaton hazai környezetben veszítette el a Juventus elleni rangadót. Ugyanakkor az olaszok abban bízhatnak, hogy a Real Madrid még sohasem tudott győzni a San Siróban.
Az F jelű négyesből a Chelsea harcolhatja ki elsőként a továbbjutást: a Premier League-ben töretlenül menetelő londoniak a Stamford Bridge-en fogadják az orosz Szpartak Moszkvát, ráadásul első számú gólfelelősük, az elefántcsontparti Didier Drogba eltiltását követően ismét pályára léphet a BL-ben. A H csoportban az Arsenal áll a továbbjutás kapujában. Igaz, az utolsó lépést a Sahtar Doneck otthonában kellene megtennie Arséne Wenger fiatal legénységének, ott, ahol az ukránok még sohasem kaptak ki angol csapattól.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.