Hirdetés

Ma eldől: Steaua vagy Rapid?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Egyenlő állásról folytatódik az UEFA-kupa román negyeddöntője A bukaresti Lia Manoliu-stadionban ma este 20.30-tól rendezik a Steaua–Rapid UEFA-kupa-negyeddöntő visszavágóját, amelyen eldől, hogy melyik román csapat kerül a legjobb négy közé. Az első mérkőzés 1-1-es döntetlenje után a két csapat egyenlő esélyekkel pályázik a továbbjutásra. A mérkőzésre mind a 45 ezer jegy elkelt, a rendet háromezer csendőr biztosítja majd.

2006. április 06., 00:002006. április 06., 00:00

Labdarúgás
Háromszor annyi néző és kétszer több rendfenntartó lesz a Steaua és a Rapid közti visszavágón az UEFA-kupa negyeddöntőjében, mint egy héttel ezelőtt, az 1-1-es döntetlennel zárult első mérkőzésen. A 45 ezer belépő java már a hét elején elkelt, tegnap csupán a Rapid szurkolóinak járó 2400 belépőt árusította a vendégcsapat. A csendőrség ezúttal 3000 emberrel biztosítja a találkozó helyszínét, hogy elejét vegye az esetleges botránynak, Bukarest második kerületében pedig alkoholárusítási tilalmat rendeltek el. A hatóságok a találkozó utáni ünneplés helyszíneit is előre kijelölték: a Steaua szurkolói az Egyetem téren, a Rapid drukkerei pedig a Grant híd környékén gyűlhetnek össze.
A találkozó előtt kisebb megrökönyödést váltott ki, hogy az UEFA azt a spanyol bírót delegálta a bukaresti rangadóra, aki a múlt hét végén több nagy hibát is elkövetett a Barcelona–Real Madrid mérkőzésen, többek között büntetővel ajándékozta meg a hazaiakat. A csapatok képviselői azonban bíznak a rutinos Medina Cantalejóban. Mint Cosmin Olãroiu, a Steaua edzője elmondta: a román együttesek idén mindvégig kiváló bíráskodásban részesültek a nemzetközi porondon.
Olãroiu egyébként azt ígérte: nem fognak 0-0-ra játszani. A gyakran defenzív stílussal vádolt edző szerint ez túl kockázatos lenne, ugyanakkor méltatlan a klub hagyományaihoz. „Játszottunk már gól nélküli döntetlent, de akkor is támadtunk, most is győzni akarunk. Ugyanakkor persze óvatosnak is kell lennünk, mert egy ilyen mérkőzést a hibák döntenek el” – nyilatkozta a Steaua mestere, aki szerint inkább a Rapid fog majd védekezésre és ellentámadásokra építeni, mert ezt a stílust műveli a legjobban.
A gól nélküli döntetlen ugyan a Steaua továbbjutását jelentené, valószínűsége ellen szól azonban, hogy a Rapid eddig mind a 15 találkozóján gólt szerzett az UEFA-kupa jelenlegi idényében. A piros-kékeknek ugyanakkor nem fekszik az ideiglenes otthonul szolgáló Lia Manoliu-stadion, ahol eddigi négy mérkőzésük közül csupán a Temesvári Poli ellen tudtak gólt szerezni és nyerni.
Rãzvan Lucescu szerint a két csapat egyenlő esélyekkel pályázik a továbbjutásra, s mivel a meccset nem a Ghencea-stadionban rendezik, a Steaua nem élvezi a hazai pálya előnyét. A Rapid trénerének elsősorban a sérülések okoznak gondot, a hosszabb időre kidőlt Karamjan és Mãldãrãºanu mellett vasárnap Emil Dicã, Negru és Perjã is megsérült Temesváron, de várhatóan mindhárman bevethetők lesznek ma este.
A negyeddöntő további műsora (zárójelben az első mérkőzés eredménye): Middlesbrough–FC Basel (RTV2, 22.00, 0-2), Zenit Szentpétervár–FC Sevilla (1-4), Schalke 04–Levszki Szófia (3-1).

A Rapid jobban fizet
A fogadóirodák a Steauát tekintik a továbbjutásra esélyesebb csapatnak, míg a piros-kékek legjobb négy közé jutása a legtöbb ilyen cégnél másfélszeres nyereményt jelent, a Rapid elődöntős szereplésére 2,25-ös szorzóval lehet fogadni. A romániai fogadóirodák közül az Astra Sport Betsnél a mai mérkőzésen kétszeres pénzt ér a Steaua-győzelem, és 3,85-szöröst a Rapid-siker, míg a döntetlen szorzója 3,2. Ezenkívül lehet fogadni a félidők részeredményére, arra, hogy melyik csapat lő vagy nem lő gólt, melyik talál először a hálóba, és lehet fogadni a gólok számára. Természetesen a pontos végeredményt is meg lehet tippelni, a legkisebb szorzója (6) az 1-0-s hazai sikernek van, míg egy 4-4-es döntetlen valószínűsége egy a 99-hez.
Ennél is változatosabb fogadási ajánlatok találhatók az interneten, de az on-line cégek a romániai irodáknál is valószínűbbnek tartják a Steaua sikerét: a hazai győzelem a Betandwinnél és William Hillnél is a 1,95-szörös szorzóval tehető meg. Itt a gólszerzőkre is lehet fogadni, de a Betandwin ajánlatában a Rapid névsorában szerepel Daniel Pancu neve is, akinek nincs játékjoga az UEFA-kupában. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy Opriþa, Nicoliþã vagy Cristea lövi az első gólt (egyaránt hétszeres szorzó), a védők – Baciu, Goian, Ghionea, P. Marin, illetve Maftei, N. Constantin vagy Perjã – esetleges találata viszont a tét 51-szeresét „fizeti”.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés