Hirdetés

Londonban verte a Bayern az Arsenalt

A címvédő Bayern München labdarúgócsapata 2-0-ra nyert Londonban az Arsenal vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első, szerdai mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a visszavágót. A nap másik találkozóján az Atlético Madrid 1-0-ra verte az AC Milant idegenben.

Krónika

2014. február 20., 15:182014. február 20., 15:18

A londoni Ágyúsok a találkozó első félórájában nemcsak jól tartották magukat a bajor sztárcsapat ellen, de valamivel még veszélyesebben is futballoztak. Azonban Wojciech Szczesnyt, az Arsenal kapusát 0-0-s állásnál, a 38. percben leküldte a pályáról Nicola Razzoli bíró, úgy ítélve meg, hogy piros lapot érően szabálytalankodott a németek kapura törő holland szélsőjével, Arjen Robbennel szemben.

A hazaiak trénere, Arséne Wenger szerint a játékvezető olyan döntést hozott, amellyel alapjában „megölte a meccset”, és bírálta a sokszor túlzottan keményen futballozó, illetve szabálytalan eszközöket gyakorta használó rivális játékstílusát is. A szabálytalanság miatt megítélt büntetőt egyébként David Alaba elhibázta, ahogy korábban Mesut Özil is rontott a büntetővonalról – lövését válogatottbeli csapattársa, Manuel Neuer védte.

Miután emberhátrányba került, az angol együttes nem tudott mit kezdeni a BL címvédőjével, amely kétszer is betalált a csaknem hatvanezer szurkoló által megtöltött Emirates Stadionban. „Teljesen megváltoztatta a mérkőzést a kiállítás – ismerte el a Bayern katalán szakvezetője, Pep Guardiola is, aki azonban úgy vélekedett, hogy a csapata javára megítélt tizenegyes teljesen jogos volt. – Persze sosem könnyű úgy játszani, hogy kilenc mezőnyjátékos szállja meg saját tizenhatosát, de volt türelmünk kivárni a lehetőségeket.\"

Az AC Milan kispadjára nemrég kinevezett Clarence Seedorf vereséggel mutatkozott be a legrangosabb európai kupasorozatban, hiszen a szerdai játéknap másik mérkőzésén az Atlético Madrid 1-0-ra nyert Milánóban. Diego Simeone, a spanyol együttes szakvezetője visszafogottan értékelt: „Nagy lépés tettünk előre, hogy továbbjussunk, ám még hátravan az újabb csata a Calderón Stadionban. Hangsúlyoznom kell: jó eredményt értünk el, de nem bízhatjuk el magunkat.\"

BL, nyolcaddöntő, első mérkőzések, szerda:

AC Milan–Atlético Madrid 0-1 (Costa 83.)

Arsenal–Bayern München 0-2 (Kroos 54., Müller 88.)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés