A 33 éves francia klasszis 2004 óta sorozatban hódította el a világbajnoki címeket, 36 futamgyőzelmet aratott, és minden esélye megvan arra, hogy a sportág legeredményesebb versenyzője legyen. A rali-világbajnokságok történetében ugyanis – Loeböt megelőzően – eddig két legendás pilótának, a finn Tommi Makinennek (1996–1999) és a finn Juha Kankkunennek (1986, 1987, 1991, 1993) sikerült négy vb-címet begyűjtenie. Ráadásul az idén már nem indul Loeb eddigi legnagyobb riválisa, Marcus Grönholm, aki tavaly visszavonult.
A finn pilóta helyét a Ford Focus WRC volánja mögött honfitársa, Jari-Matti Latvala vette át, aki a szintén finn Mikko Hirvonennel együtt lehet Loeb legnagyobb ellenfele. A 2003-ban diadalmaskodott norvég Petter Solberg szintén esélyes még futamgyőzelemre, ő az év közben új fejlesztésű Subaru Impreza WRC-t kap majd. Új csapat még a mezőnyben a Suzuki-istálló, a japán márka az SX4 WRC-vel áll rajthoz, első számú pilótájuk pedig a finn Toni Gardemeister.
Monacóban ismét kiszámíthatatlan versenyre lehet számítani, hiszen a pilótáknak az öböl partján januári tavaszban, a hegyekben pedig esőben, jégen, havon kell száguldozniuk. A Monte-Carlo Ralin összesen 1481,25 km vár a mezőnyre, melyből 362,39 km a mért szakasz. Csütörtökön és pénteken nyolc, szombaton hat, vasárnap pedig öt gyorsaságit teljesítenek a résztvevők.
K. Cs.
A 2008-as szezon további versenyei: Svéd Rali (február 8–10.), Mexikó Rali (február 28–március 2.), Argentin Rali (március 27–30.), Jordán Rali (április 24–27.), Szardínia Rali (május 16–18.), Akropolisz Rali (május 29–június 1.), Török Rali (június 13–15.), Finn Rali (július 31–augusztus 3.), Német Rali (augusztus 15–17.), Új-Zéland Rali (augusztus 28–31.), Katalán Rali (október 2–5.), Korzika Rali (október 10–12.), Japán Rali (október 24–26.), Brit Rali (november 28–30.).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.