Hirdetés

Lilára váltanak Iancuék

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Hosszas csend után újra terítékre kerül a Temesvári Poli névhasználatának ügye: a jelenleg FC Temesvár néven szereplő élvonalbeli labdarúgócsapat tegnap ismét feltüntette a Temesvári FC Politehnica elnevezést hivatalos honlapján – amelyet egyébként eddig is a www.politimisoara.com címen lehetett elérni – és lila színbe „bújtatta” az internetes oldalt.

Páva Adorján

2010. november 18., 09:432010. november 18., 09:43

„A honlapon történt változások, az eredeti színekhez és a névhez való visszatérés annak a bizonyítéka, hogy nem a levegőbe beszéltem, amikor nemrég kijelentettem, hamarosan visszaszerezzük a dicsőséglistánkat – nyilatkozta Marian Iancu, a bánsági klub ügyvezető tanácsának elnöke. – A tavaszi szezontól úgy fogják hívni a csapatot, ahogyan hívni kell. A téli szünetben a román szövetségnél is megtesszük a szükséges lépéseket: minden olyan iratot a FRF rendelkezésére bocsátunk, amely igazunkat bizonyítja.”

A „piacolás” története

A temesvári klub névhasználatának ügye több éve húzódik. Konkrét döntés először 2006 decemberében született, amikor a Lausanne-ban székelő sportdöntőbíróság kimondta, jogtalanul használja a Liga 1-ben szereplő Béga-parti labdarúgócsapat a Temesvári Poli nevet. A végleges döntéssel Claudio Zambonnak, az akkor a harmadosztályban szereplő Temesvári FC Politehnica tulajdonosának adtak igazat, aki az 1921-ben alapított egyesület nevét, dicsőséglistáját és klubszíneit „birtokolta”.

Zambon 2000-ben vette meg Eugen Seracin üzletembertől az akkor a másodosztályban szereplő Béga-parti klubot. Két év után azonban az olasz befektető eladta a csapatot Anton Doboşnak, a frissen élvonalba jutott Bukaresti AEK tulajdonosának, ám Zambon nem mondott le a lila-fehér klub dicsőséglistájáról, elnevezéséről, és a harmadosztályba kiesett, új játékosokkal „feltöltött” Temesvári Politehnicát Drăgăşani-ba költöztette. Időközben Doboş új egyesületet hozott létre Temesvári Poli AEK néven, amely az élvonalban szerepelt temesvári székhellyel, és amelyet 2004-ben megvett a Balkan Petroleum cégcsoport. A klub új elnöke, Marian Iancu a szurkolók nyomására visszaváltott a Temesvári Poli elnevezésre.

Lausanne: egyszer ellenség, máskor jó barát

A 2006-os lausanne-i döntés azonban nem tett pontot az ügy végére: 2007 februárjában az FRF sportdöntőbírósága – a FIFA felszólítása ellenére, új bizonyítékokra hivatkozva – Iancuéknak adott igazat, így a csapat továbbra is Poli néven szerepelt. Márciusban a FRF a nemzetközi nyomásnak eleget téve mégis a lausanne-i döntés életbeléptetésére kötelezte a temesváriakat, ám ezt nem kérte számon az idény végéig.

Nyáron a FRF már a Zambont megillető 290 ezer eurós kártérítés kifizetését is kérte Iancuéktól, de a szövetség egy másik fronton párhuzamosan harcolva újabb és újabb kiigazításokat, magyarázatokat kért a lausanne-i bíráktól, illetve a FIFA-tól. Az egymásnak ellentmondó FRF-ítéleteknek végül az vetett véget, hogy a temesvári csapat a 2007/2008-as idény végén indulási jogot nyert az UEFA-kupában, ahhoz pedig, hogy biztosan rajtengedélyt kapjon az európai kupaporondon, Iancuéknak át kellett állniuk az FC Temesvár megnevezésre, illetve a csapatot addig meghatározó violaszín bordóba hajló lilává alakult, amely mellé a fehér és a fekete társult.

Csakhogy a FIFA nem elégedett meg ennyivel: a fegyelmi bizottság 2008 őszén 6 pontos levonással sújtotta a Liga 1-es csapatot: az indoklás szerint szinte ugyanolyan lila mezben kezdte az új szezont, mint amilyenben a korábbit lezárta, és hivatalos honlapja továbbra is lila színekben „pompázott”. A büntetés egészen a 2009-es idényzáróig érvényben maradt, ám csak addig: Iancuék ezúttal panaszosként fordultak a lausanne-i bírósághoz, amely eltörölte a FIFA büntetését azzal az indoklással, hogy a temesvári klub „még időben nevet és klubszínt cserélt”. A visszakapott 6 pontnak köszönhetően az FC Temesvár második lett, és a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében indulhatott. A szurkolók és több sajtóorgánum által most is Polinak nevezett együttes jelenleg – veretlenül – a Liga 1 második helyén áll.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés