„Számunkra minden mérkőzés nagyon fontos, szinte sorsdöntő, ezért önbizalomnövelő ez az idegenben elért döntetlen – fogalmazott Ioan Ovidiu Sabău, a beszterceiek mestere. – A játékosok minden mérkőzésen kitesznek magukért, végre sikerült pontot is szerezni egy erős ellenfél otthonában. Tudatosan vállaltuk fel a védekező csapat szerepét, nem akartunk olyan célokat kitűzni, amelyet más csapatnak sem sikerült elérnie. Megmutattuk, hogy nem lehet egyértelmű kiesőjelöltnek tartani minket”.
Răzvan Lucescu, a hazai pályán még veretlen Brassói FC trénere nem volt ennyire elégedett. „Két pontot veszítettünk, ami nagyon kellemetlen, ám el kell fogadnunk: nem lehetnek nagy elvárásaid, ha játékosaid négy nagy helyzetből egyet sem képesek értékesíteni. Így megy ez már 4 mérkőzés óta, puhányan kezdünk, majd az idő elteltével nyugtalanul, elhamarkodottan cselekszünk a kapu előterében” – jellemezte tanítványai támadójátékát a szakember. Ezzel együtt Lucescu reményét fejezte ki, hogy megtörik az átok: „A legfontosabb, hogy nem kapunk ki, az ellenfelek alig kerülnek kapunk közelébe, nekünk meg több helyzetünk is van. Jól állunk, és biztos vagyok benne, hogy egyszer minden sikerül, és ez majd hosszú távon is felszabadítólag hat”.
P. A.
Liga 1, 12. forduló: Tîrgu Jiu-i Pandurii–FC Vaslui 1-0 (Al. Piţurcă 75.), FC Argeş–Iaşi-i Poli 3-0 (Kamara 12., Doman 84., Ad. Iordache 90+4.), Brassói FC–Besztercei Gloria 0-0, Urziceni-i Unirea–Konstancai Farul
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.