Hirdetés

Liga 2: győzelemmel búcsúzott az évtől a Bihar FC

Győzelemmel zárta a naptári évet a Nagyváradi Bihar FC másodosztályos labdarúgócsapata: pénzügyi válsága teljében a Körös-parti piros-kék alakulat szezonbeli legnagyobb különbségű sikerét aratva, 2-0-ra verte hazai pályán a korábbi edzője, Alexandru Pelici által irányított Râmnicu Vâlcea-i CSM-t a hétvégi 17. fordulóban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. december 07., 16:002014. december 07., 16:00

A vezetést már a 70. másodpercben megszerezték, amikor a Străuț által felvezetett labdát Lukács Raymond fejelte Fejér kapus mellett a hálóba, majd a 80. percben Florin Pop révén beállították a végeredményt.

„Ebből a három pontból egyet Pelici-nek szeretnék ajánlani, hiszen én az általa megkezdett munkát folytatom” – fogalmazott Călin Chereji, a Bihar FC edzője. Értékelésében rámutatott arra, hogy ellenfelük szervezetten játszott, így pályafutása eddigi legértékesebb győzelmének tekinti ezt a szombati sikert, ezzel együtt nagyon csalódott, amiatt ami a klubnál történik.

„Elképesztő feladatok elé állítanak minket. Mínusz fokokban rövid ruhában edzünk, 4-5 labdánk van, csupán egy műfüves pályát tudunk használni a felkészüléskor, és mégis sikerült nyernünk. Gratulálok a fiúknak, mindig is bíztam bennük, tudtam, hogy a táblázaton elfoglalt helyezés nem tükrözi a valóságot. Nagy karakterről tettek tanúbizonyságot” – magyarázta a szakvezető.

Leszögezte, nem is az a fő problémájuk, hogy két hónapja nem kapták meg a fizetésüket, hanem a klub működéséhez szükséges pénz hiánya lehetetleníti el a munkát. „Remélem, hogy nem ez volt a Bihar FC utolsó meccse a Liga 2-ben. Egyedül maradtunk a világ ellen. Imádkoztam, hogy jöjjön a téli szünet. Még egyszer mondom, nem panaszkodunk a fizetések csúszása miatt, mert megértettük a helyzetet, de legalább a felkészüléshez szükséges minimális feltételeink meglennének. Tragikus, hogy ide jutott a Bihar FC” – ecsetelte Chereji.

Az egykoron még román és magyar bajnok NAC jogutódjánál, a csődvédelem alatt álló Bihar FC-nél, mint ismert, a nyáron vált kritikussá a helyzet, amikor a helyi önkormányzat megvonta támogatását, és a megyei tanács egyedül maradt a kiadások finanszírozásában. Már akkor tudni lehetett, hogy sanyarú ősz vár a Liga 2-ben való bennmaradásért küzdő csapatra, de az aktuális klubvezetés még mindig bízik abban, hogy a pontvadászat tavaszi folytatására találnak megoldást.

A pénzügyi szempontból kedvező helyzetben lévő csapatok szombati összecsapásán a Mioveni – az élvonalbeli Kolozsvári CFR ellen elbukott Román Kupa-negyeddöntő után – a Szatmárnémeti Olimpia elleni sem járt sikerrel: egy érvénytelenített gólt és kiállítást jegyző meccsen 1-0-ra kikapott idegenben. Vele ellentétben a listavezető Temesvári Poli rangadót nyert 3-0-ra a Resicabánya ellen. és így a második csoport élén, megnyugtató előnnyel zárja az esztendőt.

Liga 2, második csoport, 17. forduló: Bihar FC–Rm. Vâlcea 2-0, Szatmár–Mioveni 1-0, Temesvári Poli–Resicabánya 3-0, Slatina–Pankota 3-1, Tatrang–Fortuna 5-4. Az összetett állása: 1. Temesvár 15 mérkőzés/33 pont, 2. Fortuna 15/26, Resicabánya 15/26, Mioveni 15/24, 5. Tatrang 14/22, 6. Slatina 14/19, 7. Rm. Vâlcea 15/17, 8. Szatmár 14/17, 9. Pankota 15/12, 10. Bihar FC 14/11, 11. Karánsebes 14/7.

Az első csoportban a Voluntari FC (16/38), a Suceava (16/31) és a Pitești (16/31) várhatja a táblázat éléről a Liga 2 február végi folytatását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
Hirdetés