Az összetett második helyén telelő Poiana Câmpina-i Fortuna csapata nélkül folytatódott hétvégén a másodosztályos labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja.
2015. március 01., 19:512015. március 01., 19:51
A második szériában érdekelt prahovai együttes a rajt előtt jelentette be, hogy ellehetetlenült pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy részt vegyen a pontvadászatban, így szezonbéli eddigi és ezt követő összes mérkőzésének eredményét ellenfelei javára írják 3-0 arányban.
Ez az ugyancsak csődközeli állapotban lévő Nagyváradi Bihar FC-nek kedvezett, hiszen a kiesés elleni harcban közvetlenül érintett csapatok közül a Körös-parti piros-kékek voltak azok, amelyek ősszel alulmaradtak a Fortunával szemben. A téli szünetben amúgy az első széria mezőnye a Sloboziai Unirea és a Năvodari-i Săgeata visszalépésével tízre apadt, de az egyelőre tizenegy fős második szériában a Brassó megyei Tatrang sorsa is bizonytalan.
Jelen állás szerint az alapszakaszt követő rájátszás alsóházi küzdelme a két osztályozót játszó együttes kilétét dönti majd el, ám amennyiben még egy csapat kiszáll a Liga 2-ből, úgy idén egyetlen gárda sem esik vissza a harmadosztályba.
Ami a 17. forduló szombati meccseit illeti, a második szériában listavezető Temesvár szabadnapos volt, miközben legfőbb riválisa, a Resicabánya Szabó István (62. perc) góljával nyert hazai pályán a találkozót emberhátrányban befejező Bihar FC-vel szemben. A Szatmárnémeti Olimpia a Râmnicu Vâlceáról rabolt pontot, miközben az ugyancsak élvonalbeli álmokat dédelgető Miovenit a slatinai alakulat győzte le.
A második széria 17. fordulójának eredményei: Resicabánya–Bihar FC 1-0, Râmnicu Vâlcea–
Szatmárnémeti 2-2, Mioveni–Slatina 0-1, Pankota–Tatrang 0-4, Fortuna–Karánsebes 0-3 (játék nélkül). Az összetett élén Temesvár (33 pont), Resicabánya (32), Tatrang (25) a sorrend.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!