Hirdetés

Liga 1: összeállt az európai rajtlista

A Dinamo szerda esti kupagyőzelmével összeállt a Liga 1-es csapatok nemzetközi rajtlistája: a Román Kupa bukaresti döntőjét Scarlatache fejesgóljával megnyerő piros-fehérek az Európa Liga negyedik, utolsó selejtezőkörében (a play-offban) kezdenek, míg a vesztes Rapid – amelyet a kupatrófeák terén beért az immár szintén 13 sikernél tartó Dinamo – már a másodikban bekapcsolódik a küzdelmekbe.

Páva Adorján

2012. május 25., 08:492012. május 25., 08:49

A bajnoki bronzérmes Steaua a harmadik fordulóban kezd, azaz két párharcot kell megnyernie a főtáblára kerüléshez.

A Bajnokok Ligájában akár összejöhet a romániai és a magyarországi aranyérmes párharca is. A Kolozsvári CFR a BL harmadik, utolsó előtti selejtezőkörében kiemeltként kezd a bajnokok ágán – azaz papíron gyengébb ellenfélre számíthat –, akárcsak az Anderlecht és a Celtic. A már a második körben pályára lépő Debreceni VSC a rajtkor még szintén a kiemeltek között lesz.

Ha továbbjut, megvan az esély, hogy az utolsó előtti fordulóban is az erősebb csapatok kalapjában várja a sorsolást, ellenkező esetben azonban összekerülhet a CFR-rel is. Erről az ágról a harmadik forduló párharcainak 10 győztese jut a play-offba, amelynek nyertesei a BL, a vesztesei pedig az Európa Liga főtábláján folytatják.

A román bajnoki ezüstérmes Vasluinak várhatóan nehezebb dolga lesz, mint a kolozsvári vasutasoknak, hiszen ha túljut a nem bajnokok ágának 3. selejtezőkörén, a play-offban már spanyol, német vagy olasz csapattal is öszszesorsolhatják. A BL utolsó előtti selejtezőkörében búcsúzó csapatok egyébként folytatják nemzetközi szereplésüket, hiszen az EL play-offjába kerülnek át. A BL-ben 76 európai csapat áll rajthoz, ezek közül már csak a montenegrói és a San Marinó-i bajnok nem ismert.

A Bajnokok Ligája 2012/2013-as idényében induló csapatok, csoportkör (22 csapat): Chelsea (angol, címvédő), Manchester City (angol, bajnoki helyezés: 1.), Manchester United (angol, 2.), Arsenal (angol, 3.), Real Madrid (spanyol, 1.), Barcelona (spanyol, 2.), Valencia (spanyol, 3.), Borussia Dortmund (német, 1.), Bayern München (német, 2.), Schalke 04 (német, 3.), Juventus (olasz, 1.), Milan (olasz, 2.), Montpellier (francia, 1.), Paris Saint-Germain (francia, 2.), Porto (portugál, 1.), Benfica (portugál, 2.), Zenit (orosz, 1.), Sahtar Doneck (ukrán, 1.), Ajax (holland, 1.), Galatasaray (török, 1.), Olympiakosz (görög, 1.), Nordsjaelland (dán, 1.).

Selejtezők, play-off, nem bajnokok ága (6 csapat): Málaga (spanyol, 4.), Borussia Mönchengladbach (német, 4.), Udinese (olasz, 3.), Lille (francia, 3.), Braga (portugál, 3.), Szpartak Moszkva (orosz, 2.).
Harmadik selejtezőkör, bajnokok ága (3 csapat): Anderlecht (belga, 1.), Kolozsvári CFR (romániai, 1.), Celtic (skót, 1.). Nem bajnokok ága (8 csapat): Dinamo Kijev (ukrán, 2.), Feyenoord (holland, 2.), Fenerbahce (török, 2.), Panathinaikosz (görög, 2.), Koppenhága (dán, 2.), FC Bruges (belga, 2.), FC Vaslui (román, 2.), Motherwell (skót, 3.).

Második selejtezőkör, bajnokok ága (31 csapat): Basel (svájci, 1.), Ironi Kirjat Smona (izraeli, 1.), Slovan Liberec (cseh, 1.), Red Bull Salzburg (osztrák, 1.), AEL Limaszszol (ciprusi, 1.), Ludogorec (bolgár, 1.), Dinamo Zágráb (horvát, 1.), BATE Boriszov ( fehérorosz, 1.), Slask Wroclaw (lengyel, 1.) Zsolna (szlovák, 1.) Molde (norvég, 1.) Partizan Belgrád (szerb, 1.), Helsingborg (svéd, 1.), Zselyeznicsár (bosnyák, 1.), HJK Helsinki (finn, 1.), Shamrock Rovers (ír, 1.), Debreceni VSC (magyar, 1.), Sheriff Tiraspol (moldovai, 1.), Ekranas (litván, 1.), Ventspils (lett, 1.), Zesztafoni (grúz, 1.), Neftcsi Baki (azeri, 1.), Maribor (szlovén, 1.), Vardar Szkopje (macedón, 1.), KR (izlandi, 1.), Sahtyor Karagandi (kazah, 1.), montenegrói bajnok, Skenderbeu Korce (albán, 1.), Flora Tallinn (észt, 1.), The New Saints (walesi, 1.), Ulisses (örmény, 1.).

Első selejtezőkör, bajnokok ága (6 csapat): FC Valletta (máltai, 1.), Linfield (északír, 1.), B36 Tórshavn (feröeri, 1.), F91 Dudelange (luxemburgi, 1.), Lusitanos (andorrai, 1.), San Marinó-i bajnok.

Mi lesz a Poli Liga 1-es helyével?
A csütörtöki hírek szerint várhatóan szombaton dönt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) arról, hogy milyen módon töltik be az élvonalba feljutott, ám licencproblémái miatt rajtengedélyt nem kapott Temesvári Poli üresen maradt Liga 1-es helyét. A FRF legutóbbi közgyűlése után Mircea Sandu elnök még azt nyilatkozta, hogy az élvonalból négy helyett hárman esnek ki – azaz bennmarad a táblázat 15. helyén zárt Marosvásárhelyi FCM –, azonban erről hivatalos döntés eddig nem született. Valószínűsíthető ugyanakkor az osztályozó kiírása is: az egyik variáns szerint a Temesvári Poli mögött zárt Gaz Metan Severin és a Liga 2 másik csoportjának még ismeretlen harmadik helyezettje vív meg egymással azért, hogy ki mérkőzhessen meg a Vásárhellyel a Liga 1-es helyért. A másik lehetséges verzió a hármas osztályozó, amelyen a három együttes közül mindenki mindenkivel játszik, és a legjobb a Liga 1-ben indul. Ugyanakkor csütörtökön Nagyszebenből már olyan hírek érkeztek, hogy az élvonalban 16.-ként zárt Voinţával 4 fősre egészíthetik ki az osztályozón érdekeltek mezőnyét – a tavaly is a vakációzásból osztályozóra invitált, és ennek köszönhetően feljutott szebeniek ezért péntekre edzést írtak ki.



 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés