
Három pont maradt a különbség a Liga 1 listavezetője, az FCSB, illetve a második helyezett Viitorul között a Bukarestben 1-1-gyel zárult rangadó után.
Kiélezett maradt a Liga 1 aranyérméért vívott harc, hiszen a labdarúgó-bajnokság felsőházának rangadóján a listavezető FCSB hétfő este hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a második helyezett Viitorullal, így a bukarestiek előnye 3 pont maradt három fordulóval a felsőházi rájátszás vége előtt.
Gheorghe Hagi, az „üldöző” vezetőedzője a 7. kör mérkőzése után elismerte, az egykori Steaua megérdemelte volna a győzelmet. „Sokkal jobban játszottak, de mi frissebbek voltunk. Szerencsés pontot szereztünk, amely életben tartja esélyeinket” – fogalmazott a román futball-legenda, akinek tanítványai a 73. percben egyenlítettek a három perccel korábban beállt Țucudean révén, majd a 80. perctől emberhátrányban óvták a döntetlent Hodorogea sérülése miatt. Hagi szerint rajtuk nincs nyomás a bajnoki címért vívott harcban, „csak focizni akarnak”. A tréner óriási dolognak tartja, hogy fiatal klubja egyenrangú félként küzd a legnevesebb romániai csapatokkal, így örült a megszerzett pontnak, annak viszont nem, hogy korábbi csapatának szurkolói megdobálták. „Ilyen országban élünk. Tovább végzem a dolgom” – jelentette ki a Steaua egykori csillaga.
A házigazda jelenlegi labdarúgói rengeteg helyzetet puskáztak el a hétfői meccsen, de vezetőedzőjük, Laurenţiu Reghecampf legfőképpen a játékvezetőre haragudott két meg nem ítélt 11-es miatt. „Ezek megadásával a félidőben akár 4-0-ra is vezethettünk volna” – fogalmazott a szakember, aki a sokk ziccer, kapufa ellenére az egész meccsen csak a 40. percben, Pintilii megmozdulása után örülhetett gólnak. A mérkőzés magas színvonala ugyanakkor Reghecampfot sem hagyta hidegen: csapata játéka láttán büszkén jelentette ki, hogy jó úton haladnak, és „optimistán, nyugodtan” tekint a bajnoki hajrára, amelynek következő állomása a Dinamo elleni idegenbeli „örökrangadó” lesz számukra.
A nyolccsapatos alsóházban csak a rájátszás felénél tartanak, így a sereghajtó Marosvásárhelyi ASA-nak még hét meccse maradt arra, hogy elkerülje a kiesést. Az új vezetőedző, Ionel Ganea biztotóan mutatkozott be hétfő este, hiszen csapata a playoutban először szerzett pontot idegenben a Iași-ban elért, gól nélküli döntetlen révén. Az „odavágók” lejártával az ASA hátránya változatlanul öt pont az osztályozót érő helyhez képest, amelyet továbbra is a Pandurii Târgu Jiu foglal el. Következő mérkőzésén szombaton az alsóházban második helyezett Medgyesi Gaz Metant látja vendégül a Sziget utcai stadionban.
A bajnokság állása:
felsőház:
1. Steaua 7 4 2 1 10–5 38
2. Viitorul 7 2 3 2 7–6 35
3. Dinamo 7 3 3 1 9–6 33
4. CFR 7 3 2 2 8–7 33
5. Craiova 7 1 3 3 5–10 28
6. Astra 7 1 1 5 7–12 26
alsóház:
1. CSM Poli 7 4 3 0 8–2 30
2. Gaz Metan 7 2 3 2 8–7 29
3. Botoșani 7 2 3 2 9–6 25
4. Voluntari 7 2 3 2 7–8 24
5. ACS Poli 7 4 2 1 7–3 21
6. Pandurii 7 1 4 2 5–8 17
7. Concordia 7 0 3 4 4–10 16
8. ASA 7 1 3 3 3–7 12
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.