
2012. október 08., 14:402012. október 08., 14:40
A bukaresti összecsapás képe jó okot adott Becalinak a diadalittas kijelentésekre, ugyanis a BL-csoportkörben eddig a várakozásokon felül teljesítő, de a klubot sújtó sérüléshullámmal egyre nehezebben megbirkózó vasutascsapat szinte végig alárendelt szerepet játszott a Naţional Arénában. Bár az első félidő hosszabbításában, illetve a végjáték ráadásperceiben is betalálhatott volna a bemelegítéskor lesérült Godemeche-t is nélkülöző CFR, a listavezető, az Európa Liga-csoportjában is éllovas Steaua sokkal több helyzetet dolgozott ki, és Rusescu 75. percben szerzett góljával megérdemelten nyerte meg sorozatban ötödik bajnoki meccsét.
Ezt Ioan Andone, a kolozsváriak trénere is elismerte. “Sokat változtattunk, de a húzásaink nem jöttek be. A Steaua győzelme megkérdőjelezhetetlen, játékosai lendületben, kiváló formában vannak, a döntetlent sem érdemeltük volna meg – fogalmazatott a szakember, akinek klubja 2005 óta, immár 14 meccse nem tudja legyőzni a bukaresti katonacsapatot. – Hat pontra szerettük volna csökkenteni a Steauával szembeni hátrányunkat, és 12 lett belőle. Nehéz lesz ezt ledolgozni.”
Bár Becali nem lát olyan riválist, amely fel tudná venni a versenyt csapatával, a Pandurii Târgu Jiu még tartja a lépést a piros-kékekkel: a bukaresti rangadót megelőzően 3-1-re nyert Besztercén, így továbbra is 3 ponttal van lemaradva a 28 ponttal éllovas Steaua mögött.
Liga 1, 11. forduló, vasárnap esti eredmények: Besztercei Gloria–Pandurii Târgu Jiu 1-3 (Predescu 71., ill. Răduţ 41., Matulevicius 55., D. Nistor 83), Steaua–Kolozsvári CFR 1-0 (Rusescu 75.). Korábban: Medgyesi Gaz Metan–Dinamo 2-2, Kolozsvári U–Ceahlăul Piatra Neamţ 1-0, CS Turnu Severin–Rapid 0-1, Astra Giurgiu–FC Vaslui 1-1, Konstancai Viitorul–Petrolul Ploieşti 1-2.
A Liga 1 állása:
1. Steaua 11 9 1 1 24-10 28
2. Pandurii 11 8 1 2 22-14 25
3. Astra 11 6 3 2 25-15 21
4. Vaslui 11 5 4 2 20-12 19
5. Dinamo 10 5 3 2 18-11 18
6. Rapid 10 5 3 2 13-10 18
7. Kolozsvári CFR 11 4 4 3 21-15 16
8. Petrolul 11 4 4 3 20-14 16
9. Chiajna 10 4 2 4 12-16 14
10. Kolozsvári U 11 4 2 5 14-21 14
11. Brassó 10 3 4 3 15-14 13
12. Medgyes 11 3 4 4 12-18 13
13. Viitorul 11 2 5 4 13-13 11
14. Ceahlăul 11 3 2 6 12-23 11
15. Galac 10 1 5 4 11-14 8
16. Beszterce 11 1 3 7 8-22 6
17. Iaşi 10 1 2 7 8-18 5
18. Turnu Severin 11 0 4 7 7-15 4
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.