Hirdetés

Liga 1: élen maradt a Giurgiui Astra

A vendég Iași ellen aratott 4-1 arányú győzelmével megőrizte listavezető pozícióját a labdarúgó-Liga 1-ben a Giurgiui Astra. Marius Șumudică edző természetesen örült a vasárnap esti eredménynek, de bevallása szerint nem sokat foglalkozott a játékkal, mert gondolatai már Hollandiában, az Alkmaar elleni visszavágón jártak. 

2015. augusztus 24., 16:352015. augusztus 24., 16:35

Számukra ugyanis még maradt reális esély továbbjutni az Európa Liga utolsó selejtezőköréből: a párharc a romániai együttes hazai 3-2-es győzelme után idegenben dől el csütörtökön, és Șumudică szerint ez egy kivételes lehetőség a klub számára.

A Steaua, amely pár napja még megalázó, 3-0-s vereséget szenvedett a Rosenborgtól az EL-selejtező bukaresti meccsén, most az élvonalbeli bajnokságban Craiován „szépített” 2-1-es győzelemmel. Mirel Rădoi, aki pénteken le akart mondani edzői tisztségéről – de végül rábeszélték, hogy folytassa a munkát –, immár a Liga 1-ben sem viselkedhet szakvezetőként.

A Pro licenc-képesítés hiányában hivatalosan sportigazgatói tisztséget ellátó 34 éves korábbi futballista itthon ugyan még leülhet a kispadra, de a meccsek alatt csak Massimo Pedrazzini utasíthatja a játékosokat. A képzettségét igazoló engedély hiánya miatt, mint ismert, a kontinentális szövetség (UEFA) korábban felfüggesztette, a lelátóra „száműzte” és megtiltotta neki, hogy a nemzetközi szereplés ideje alatt a pálya mellett tartózkodjon.

A 17 ponttal listavezető Astrát Gheorghe Hagi Viitorulja és a Dinamo követi 16 ponttal. A Marosvásárhelyi ASA és a Steaua eddig egyaránt 13 pontot gyűjtött, megelőzve így a most hatodik Panduriit (12 pont) és a hetedik helyre visszaeső Iașit (11). A tizennégy csapatos mezőny sereghajtója a Ploiești-i Petrolul maradt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés