
Nicolae Dică
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszása ugyan még nem ért véget, de a szezont lezáró felsőházi csapatok már a következő idényre készülnek.
2017. május 15., 17:392017. május 15., 17:39
2017. május 15., 17:412017. május 15., 17:41
Az FCSB néven szereplő Steauánál új edzővel vágnak neki a nyárnak, George Becali tulajdonos ugyanis bejelentette, hogy egykori játékosa, Nicolae Dică veszi át az alakulat irányítását Laurențiu Reghecampftól.
A piperai üzletember nyilatkozata alapján a 37 éves szakvezető már alá is írta az egy évre szóló megállapodást, csakhogy pitești-i klubja közleményben figyelmeztetett: a csapatukat a harmadosztályból a Liga 2-be feljuttató edzőnek csak 2018. július 30-án jár le a velük kötött szerződése, a felbontásnak pedig feltételei vannak.
Dică egyébként a 2015–2016-os szezon elején Mirel Rădoi mellett volt másodedző a Steauánál, és amennyiben mégis visszatér a bukarestiekhez, úgy papíron ismét segédtréner lesz, mert nincs még meg a Liga 1-es vezetőedzőség feltételéül szabott végzettsége. Ezzel az úgynevezett pro licencel annak idején Rădoi sem rendelkezett, ezért hivatalosan Dumitru Dumitriu volt nevesítve első számú szakvezetőként.
Idén a bukaresti „piros-kékek" a Viitorullal holtversenyben zártak a tabella élén, de a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) által alkalmazott, megkérdőjelezhetőnek tartott rangsorolási rendszer miatt Gheorghe Hagi konstancai tanítványai vették át a bajnoknak járó trófeát szombat este. Becali közölte, hogy megtámadja a végeredményt a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon – állítása szerint szerdán tárgyal egy Svájcban élő ügyvéddel –, Reghecampf pedig hétfőn úgy fogalmazott, hogy „Románia bajnokától távozik". Elmondása szerint van két-három ajánlata, de szerződést még nem írt alá a következő szezonra.
Mindeközben már Kolozsváron is a következő szezont tervezik. A DigiSport hétfői műsorában Vasile Miriuță edző közölte, hogy Lopes, Bud, Juan Carlos és további három-négy játékos fog távozni a keretből, az új csapatot pedig az FCSB által is csábított Deac, illetve Camora „köré” építenék légiósokból.
Szerinte olyan tehetséges hazai futballistákat, mint például Budescu, nagyon nehéz megszerezniük, de egyelőre még úgyis arra várnak, hogy végre lezáruljon csődvédelmi eljárásuk, amely miatt nem vehetnek részt az európai porondon. A fellegváriak egyébként egészen bravúros eredményt értek el idén, hiszen bár hat pont levonásával kezdték a szezont, mégis az előkelő negyedik helyen zárták a playoffot.
Ezt nem mondhatja el az alsóházban a kiesés szélére kerülő Târgu Jiu-i Pandurii, a Marosvásárhelyi ASA, de még a Rapid csődje miatt Liga 1-es induláshoz jutott Temesvári ACS Poli sem. Utóbbi bár a Ligakupában döntőbe jutott, a Román Kupában pedig elődöntőt játszik, a bajnokság tizedik fordulójában 1-1-es döntetlent ért el vasárnap hazai pályán a Iași ellen, ezért a bennmaradásért osztályozóra „küldő” hatodik helyen maradt az összetettben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!