
A listavezető Steaua 2-0-ra legyőzte vasárnap este a vendég Viitorult, ezért az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulója után még mindig három pont az előnye a mögötte második Craiovával szemben.
2016. november 07., 16:192016. november 07., 16:19
A Viitorul a dobogó harmadik helyén álló Medgyeshez hasonlóan 26 pontnál tart. Ugyanaznap nyert a mezőny alsóházában „kullogó\" román bajnok Giurgiui Astra is 2-0-ra hazai pályán a Târgu Jiu-i Pandurii ellen, ám a Gorj megyei együttesről köztudott, hogy a súlyos pénzügyi problémái miatt szétesőben van. Fizetésképtelensége miatt legfennebb ezer euróra akarja csökkenteni játékosai fizetését, ám ebbe a légiósok nem egyeztek bele: Christian Obodo, Gordan Bunoza és Jordy Buij már fel is bontotta szerződését a Petre Grigoraș edzette gárdával.
A DigiSport úgy tudja, hogy a megszorításokat George Țucudean és Valentin Alexandru sem fogadja el, ezért a héten ők is távoznak. Előbbi a hírek szerint az Astrához igazol majd, annak a Denis Alibecnek a helyére, aki a téli szünetben a Steauához távozik. A klubelnök Narcis Răducan a helyi sajtónak nyilatkozva elismerte, hogy a fontos futballistáik hagyják el az együttest, ezért szerinte nem tudnak majd megfelelni a Liga 1 szintjének. „Ilyen körülmények között jobb, ha én is távozom. A napokban tárgyalok majd a szerződésem felbontásáról az ügyintézővel\" – közölte.
A hétfő esti, 20.30-kor kezdődő Kolozsvári CFR–Botoșani meccs végeredményétől függetlenül a Pandurii a tabella 8. helyén áll 19 ponttal, míg az Astra 17 ponttal a 10. helyen tanyázik. A pontvadászatban most két hét szünet következik a válogatott programja miatt: Románia legjobbjai hétfő délután gyülekeztek, hogy felkészüljenek a péntek esti világbajnoki selejtezőre, Lengyelország ellen. Ezt Bukarestben rendezik, majd november 15-én Oroszországban játszanak barátságos mérkőzést.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!