
Leszerepelt a Dinamo a Viitorul elleni rangadón: a bukaresti csapat hazai pályán – a 32. perctől emberhátrányban futballozva – 5-1-re kapott ki az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.
2015. november 03., 17:172015. november 03., 17:17
A vendégek első találatát Florin Tănase büntetőből szerezte, majd Achim (64. és 91. perc) és Aganovici (86., 92.) is duplázott.
A dinamós Gnohere 53. percben jegyzett találata csupán a szépítésre volt elegendő; a vereség miatt a csapat visszacsúszott a 6. helyre, miközben Gheorghe Hagi Viitorulja ismét a második helyen áll, egy ponttal maradva el a listavezető Astrától (33 pont).
A giurgiui együttessel épp a következő fordulóban csapnak össze, de Hagi szerint az nem nevezhető rangadónak, mert alakulatát nem számolja a favorit gárdák közé. „Még fejlődés alatt állunk, most kezdünk csapattá összeérni. Azt hiszem, hogy szépen futballozunk, és örülök, hogy a fiúknak egyre nő az önbizalma” – szögezte le.
Az összetettben most a Târgu Jiu (30) a harmadik, a Steaua (27) a negyedik, a Marosvásárhelyi ASA (25) pedig az ötödik. A felsőházi rájátszásba jutásra pályázik még a tabellán hetedik Craiova (22) és a nyolcadik pozícióban tanyázó Kolozsvári CFR (20), amelyet, mint ismert, korábban hat pont levonásával büntetette a licencadó testület.
A hétfői játéknap másik összecsapása amúgy 1-1-e zárult a Botoșani és a Temesvári Poli között, így a Bega-parti együttes a tizedik helyen maradva előzi meg moldvai riválisát. A 14. , sereghajtó helyen változatlanul a Ploiești áll.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!