2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00
„Készen állok a Roland Garrosra, idén nagyon szeretném végre megszerezni az egyetlen, még hiányzó Grand Slam-trófeámat” – nyilatkozta a svájci klasszis. A 25 éves teniszező arra is kitért, hogy már egy nappal korábban eltervezte a Nadal elleni taktikát. „Mások ellen magától is működik a dolog, de Rafából külön fel kell készülni. Maximálisan koncentráltam, igyekeztem keveset hibázni, és letámadásra játszottam. Büszke vagyok rá, hogy én szakítottam meg ezt az őrületes sorozatot” – fogalmazott Federer, aki gyengébben teljesített a közelmúltban, ráadásul edzőjével, Tony Roche-sal is szakított. A Párizsba címvédőként utazó spanyol salakkirály nem tört le a hamburgi vereségtől: „Ha valaki le tud győzni, akkor az Roger. Kikaptam a ranglistavezetőtől, aki a tenisztörténelem egyik legjobbja. Fizikailag rendben vagyok, de mostanában sok meccset vívtam, így a koncentrációm nem volt az igazi”.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.