Hirdetés

Lendületben a DNA

Labdarúgás: Bundagyanús meccsek és adócsalás gyanújával nyomoz a korrupcióellenes ügyosztály. Erdélyi futballcsapatok képviselőit is beidézte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA): Emil Roºianut, a Temesvári Poli ªtiinþa alelnökét és Alin Simotát, a Petrozsényi Jiul tulajdonosát is kihallgatta a testület.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. december 07., 00:002007. december 07., 00:00

A két klubvezetõ beidézése újabb fejezetet nyitott a DNA által tavaly indított nagyszabású nyomozásban, amely a futballcsapatok bundagyanús mérkõzéseit, illetve a klubok által elkövetett feltételezett adócsalásokat vizsgálja, egyelõre konkrét eredmények nélkül.

A nyomozást többek között olasz napilapok információi alapján indították el a tavalyi év folyamán, amelyek szerint Adrian Mutu 2000-ben 6 millió dollárért igazolt a Dinamótól az olasz Internazionale együtteséhez, míg a román klub által felmutatott szerzõdésben 2,1 millió dollár volt a vételár, így a bukarestiek jóval kevesebb adót fizettek az átigazolás után. A feltételezéseket az országos adóhatóság jelentései is alátámasztották, más gyanús átigazolásokra is felhívva a figyelmet. A DNA vizsgálata az összes romániai profi klubra kiterjedt. Az ügyosztály nemcsak a játékosok eladását vizsgálja: a klubvezetõk sajtóban tett nyilatkozatai alapján bundagyanús mérkõzések után is nyomoz.

Emil Roºianu szerint a kihallgatáson annyit tudott meg a DNA ügyészeitõl, hogy az ügyosztály bundagyanús találkozók után nyomoz, ám õt nem vádlottként hallgatták ki, csak azt közölték vele, hogy lehallgatták a telefonját. „Azt feltételezik, hogy egyes klubvezetõk játékosokat, illetve más klubvezetõket fizettek le. A más ellenfél legyõzése érdekében, motivációs céllal átadott pénzösszegek útjait is vizsgálják. Engem nem vádoltak meg semmivel, semmi közöm ezekhez az ügyekhez, csak annyit közöltek, hogy nekem is lehallgatták a telefonomat\" – nyilatkozta a Liga 1-ben szereplõ Temesvári Poli alelnöke. Roºianu hozzátette, támogatja az ügyosztály nyomozását, ugyanis az utóbbi években rengeteget lehetett hallani bundamérkõzésekrõl, de bizonyíték sosem került elõ.

Alin Simota, a jelenleg másodosztályban érdekelt Petrozsényi Jiul tulajdonosa sem tudott meg többet a DNA képviselõitõl: közölték, hogy valamennyi korábbi Liga 1-es elnök telefonjához hasonlóan az õ készülékét is lehallgatták. „Zavar, amit tettek, de ez a DNA dolga, nem akarom akadályozni a nyomozást\" – mondta Simota, aki nem elõször kapott beidézést. A bányászcsapat vezetõjét tavaly májusban is kihallgatták, miután Constantin Iacov, az FC Naþional elnöke azt nyilatkozta, a Jiul és az FC Vaslui 60 ezer eurót ajánlott fel együttesének, hogy legyõzze a Tîrgu Jiu-i Panduriit.

A két erdélyi klubvezetõ mellett a bukaresti élcsapatok irányítói is ismerõsök a DNA székházában. Cristian Borceát, a Dinamo elnökét hasonló ügyben idézte be a korrupcióellenes ügyosztály, ám Borcea nem jelent meg, így kihallgatását elhalasztották. George Becalit, a Steaua tulajdonosát több ügyben is vizsgálja a DNA. Legutóbb a Victor Babiuc volt védelmi miniszter ellen indított eljárás során merült fel a neve: a vádak szerint a minisztérium képviselõi segítettek Becalinak, hogy egy faluban lévõ telkét egy jóval értékesebb, fõvárosi területre cserélje. George Copost, a Rapid vezetõjét a Román Lottótársaságnak áron felül eladott ingatlanjai ügyében vizsgálják. A DNA Dumitru Dragomir, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnöke ellen is indított eljárást: az ügyészek szerint a LPF a valós értékénél háromszor drágábban vásárolt telket a liga székháza számára Gino Iorgulescutól, az FC Naþional korábbi elnökétõl.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés