
Azt követően, hogy a magyar Országgyűlés rábólintott a támogatásra, Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elküldte a 2024-es olimpiára és paralimpiára vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatát Lausanne-ba a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB).
2015. július 08., 16:592015. július 08., 16:59
A „közös szándéknyilatkozat\" szerint a „budapesti pályázat a válasz a NOB Agenda 2020 reformprogramjára\". Leszögezik, hogy szándékuk összhangban van a NOB gazdaságos olimpia koncepciójával.
„Üdvözöljük, hogy a NOB a takarékosabb és fenntarthatóbb olimpiarendezés irányába indul, megtörve ezzel a legnagyobb és leggazdagabb országok olimpiai rendezési monopóliumát\" – olvasható a dokumentumban.
A levél szerint így vissza lehet térni az olimpiai eszme eredetéhez, valaha ugyanis a Budapestnél kisebb Antwerpen, Stockholm és Helsinki is rendezhetett nyári játékokat. A nyilatkozat arra is kitér, hogy Magyarország az egyetlen az ötkarikás játékok 10 legeredményesebb nemzete közül, amely még nem rendezhetett olimpiát.
A 2024-es játékok házigazdájáról 2017-ben Limában döntenek. Eddig Boston, Hamburg, Róma és Párizs jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!