2009. július 02., 11:182009. július 02., 11:18
„Nehéz mérkőzésre számítunk, mert erőszakos csapat az ellenfelünk” – nyilatkozta az MTI-nek Csertői Aurél, az NB I-ben újoncként bronzérmet szerzett Haladás vezetőedzője. – Tudjuk, hogy a kazahok most nincsenek a legjobb formában, de náluk már javában tart a bajnokság, mi pedig csak tíz napja kezdtük el a felkészülést. Ennek ellenére bízom benne, hogy mindenki megfelelő állapotban lesz és a fiúk megoldják a feladatot. Egy kicsit mindenki izgul, de ennyi belefér, sőt kell is a sikerhez, mert számunkra az a legfontosabb, hogy hazai pályán kapott gól nélkül tudjunk győzni.” A Haladás továbbjutása esetén svéd együttessel, az ötszörös bajnok Elfsborggal találkozna a második fordulóban, amely a második helyen zárta a 2008-as nemzeti bajnokságot. A mai összecsapás visszavágóját egy hét múlva rendezik Kazahsztánban.
Eközben az Újpestnél – amely a következő körben kapcsolódik be a küzdelmekbe – hivatalossá vált, hogy a skót William McStay lesz a Steaua ellen készülő magyar bajnoki ezüstérmes együttes vezetőedzője. A 47 éves skót tréner a Celtic Glasgow-tól érkezik, ahol 15 évig dolgozott a tartalék- és utánpótláscsapatok edzőjeként. „Ez egy nagy váltás lesz számomra, amely jelentős lépés a karrieremben. Az Újpest FC-vel kötött megállapodásom egyben kihívás is számomra” – mondta McStay. A klubvezetés is sikerként könyvelte el a megegyezést. „Nagyon bizakodóak vagyunk Willie McStay személyét illetően, és reméljük, munkájával nagyon pozitív hatással lesz az Újpest FC csapatára és a magyar futballra” – mondta Joe Böröcz, az elmúlt idényben Szentes Lázár vezetésével ezüstérmes Újpest nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.
Székesfehérváron szintén véget vetettek a találgatásoknak: Mezey György lett a Fehérvár FC vezetőedzője. Mezeyt tavaly januárban nevezték ki a Fehérvár sportigazgatójának, emellett továbbra is a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia vezetője maradt. A 67 éves korábbi szövetségi kapitányt azután nevezték ki vezetőedzőnek, hogy a klub nem tudott megegyezni a magyar válogatottat korábban szintén felkészítő Lothar Matthäusszal. Mezey, akinek vezetésével a magyar válogatott utoljára szerepelt világbajnokságon (1986, Mexikó), vezetőedzőként legutóbb Újpesten dolgozott, ahonnan 2004 februárjában távozott. Korábban bajnokságot nyert a Honvéddal.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.