2007. szeptember 05., 00:002007. szeptember 05., 00:00
s így készülhet élete eddigi legfontosabb mérkőzésére: a legjobb négy közé jutásért ma a negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova lesz az ellenfele. „Elmondhatatlan, amit érzek, egyszerűen nem akarom elhinni – nyilatkozta a 18 éves magyar tehetség, aki eddig még nem vesztett szettet a US Openen. – Csak azt teszem, amit az utóbbi 12 évben gyakoroltam. Óriási érzés, hogy sikerült eddig eljutnom. A Vakulenko elleni játék nem ment igazán jól, sok hibával játszottam, de a fontos, illetve a szoros gémeket rendre az én nevem mellé írták, ez döntött”.
A magyar tehetség – aki idén Palermóban WTA-tornát nyert – pályafutása harmadik Grand Slam-tornáján szerepel, és eddig New Yorkban nyújtja a legjobb teljesítményt – idén a Roland Garroson és Wimbledonban is a második körben búcsúzott. Szávay kiugró formáját jelzi, hogy míg év elején a világranglista 207. helyén állt, az amerikai bajnokság előtt a 31. helyre rangsorolták. Következő riválisával, a világranglista negyedik helyén álló, 22 éves Kuznyecovával korábban egyszer találkozott: a US Open felvezető viadalán, New Havenben ők játszották a döntőt. Az első játszmát 6:4-re megnyerte a magyar játékos, később viszont hátsérülése miatt fel kellett adnia a meccset, így az orosz klasszisé lett a trófea. A szentpétervári játékos 2004-es bajnoki címe óta először jutott el a legjobb nyolc mezőnyéig Flushing Meadowsban, s elmondása szerint meccsről meccsre egyre jobb formába lendül. Kuznyecova a magyar teniszezőhöz hasonlóan örül annak, hogy ismét összecsaphat Szávayval, mert saját bevallása szerint másfél hete, New Havenben még nem ismerte ellenfele játékát, szerinte emiatt vesztette el az első szettet, most azonban jobban fel tud készülni a találkozóra. „Kemény meccs lesz, ebben biztos vagyok, de ha játszom a saját játékomat, akkor van esélyem a továbbjutásra” – jelentette ki Kuznyecova.
A negyeddöntő további mérkőzésein a belga Justine Henin az amerikai Serena Williamsszel a szerb Jelena Jankovics az amerikai Venus Williamsszel, míg az izraeli Shahar Peer az orosz Anna Csakvetadzéval csap össze – utóbbi párharc győztese a Szávay– Kuznyecova találkozó továbbjutójával játszik az elődöntőben.
A Szávay, Vladimira Uhrilova duó negyeddöntőbeli mérkőzése a Stephanie Foretz, Jaroszlava Szvedova francia, orosz páros ellen lapzárta után ért véget.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.