
Második kiadásához érkezett a Dribli Majális Kárpát-medencei gyerekfocitorna Kolozsváron, a május 14-ei rendezvény fővédnöke pedig Kű Lajos, az 1970-es években nyolcszoros magyar válogatott labdarúgó lesz – közölte lapunkkal Könczei Soma, az eseményt szervező Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub alapítója.
2016. május 13., 13:192016. május 13., 13:19
Mint emlékeztetett, a tavaly hagyományteremtő szándékkal létrehozott ifjúsági sportesemény célja, hogy a Kárpát-medencei – elsősorban magyar – csapatok ismerkedjenek meg egymással és tapasztalatot cseréljenek. Míg a Dribli Majális első kiírásán hét csapat vállalta a megmérettetést, idén már kilenc alakulat vesz részt, jövőre pedig már a Felvidék is képviselteti magát – a Dunaszerdahelyi DAC jelezte részvételi szándékát. Idén a Ferencvárosi Torna Klub U12-es csapata is pályára lép a tornán.
Könczei tájékoztatása szerint a Dribli folyamatosan bővült az elmúlt idényben. Idéntől már Besztercén is anyanyelvükön tartott labdarúgóképzésre járhatnak a magyar gyermekek. Mint részletezte: mivel a Dribli az egyetlen magyar csapat Közép-Erdélyben, ezért fontosnak tartják a közösségépítést is, így elsősorban a szórványban keresték a bővülés lehetőségét.
Hozzáfűzte, hogy az év első felében számtalan élménnyel gazdagodtak a Dribli FC fiatal tehetségei: alkalmuk volt többek között megmérkőzni Budapesten a Ferencváros egyik korosztályos csapatával. Ez a tapasztalat elsősorban azért volt hasznos a kiemelt csoportban játszó gyerekek számára, mert ebből erőt meríthettek: ha a Ferencváros ellen ki mertek állni, az itthoni bajnokságban sem kell tartaniuk senkitől.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!